Előszó
Részlet a könyvből:
Az ajtó halkan kinyilt. A nyílásban megjelent édesanya feje.
- Alszik már? - kérdezte suttogva.
A rácsos ágyacska mellől felállt valaki. Lábujjhegyen odaosont az ajtóhoz....
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az ajtó halkan kinyilt. A nyílásban megjelent édesanya feje.
- Alszik már? - kérdezte suttogva.
A rácsos ágyacska mellől felállt valaki. Lábujjhegyen odaosont az ajtóhoz. Tizennégyéves kislány volt. Simára fésült vörösszőke haja két fonatban esett vállára, amikor előre hajolt, hogy válaszoljon:
- Még mindig nem alszik, anyukám.
- Énekelj neki kis Bogár, tudod, hogy akkor megnyugszik.
- De én ma nem tudok énekelni, anyukám!
- Fáj a torkod? - kérdezte rémülten édesanya.
- Nem szivem, nem fáj a torkom, - hallatszott suttogva a válasz és Bogárka visszahúzta előrehajtott fejét, hogy visszatérjen az ágyacskához, de anyuka hangja megállította fele utján.
- Miért nem tudsz ma énekelni, kis szivem? - kérdezte gyengéden.
Bogárka elfordította fejét. Nagy aranybarna szeme megtelt könnyekkel. Jobban szerette volna, ha erre a kérdésre nem kell választ adni. - Én... én... - mondta csendesen, - nekem... nekem ... egy kicsit fáj ma a szivem, anyukám. Hiszen ma vagyunk itthon utoljára ...
Lehajtott fejjel ment vissza a sötét szobába. Újra leült az ágy mellé, ahol öcsiké nyugtalanul, tágranyilt szemmel fogadta.
- Mit akart anyu? - kérdezte.
- Csak azt akarta tudni, hogy alszol-e már.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal