Magyar népi énekiskola IV. - 2 CD-vel

Előszó

A hagyomány teljesebbé teszi az egyén életét, kitágítja a múltba és a jövőbe, és összekapcsolja mindazokkal a többiekkel, akik ezt a hagyományt gyakorolják. Életünket át- meg átszövik a tudatosan vállalt és az öntudatlan hagyományok, amelyek nélkül minden generációnak újra és újra fel kellene találnia a civilizációt. Nem vállalkozhatom a különféle családi, nemzeti, vallási, politikai hagyományok elemzésére. Mint népzenekutató, csupán a zenei néphagyomány vizsgálatából származó néhány gondolatomat szeretném megosztani az olvasókkal, azokat az általánosabb érvényű tapasztalataimat, amelyek túlmutatnak a tudományos vizsgálatok szakmai körén. A szájhagyomány a népzene létezési módja. Mindazt a kincset, amit Bartók Béla és Kodály Zoltán a 20. század elején felfedezett, s amit azóta követőik hatalmas mennyiségben gyűjtöttek össze, a szájhagyomány tartotta fenn. Nem írott források, kőtáblák vagy könyvtárak, hanem eleven emberi kapcsolatok törékeny láncolata révén ismerjük ma klasszikusan szép népdalainkat, s ha ez a lánc megszakadt volna, nem énekelhetnénk pl. „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom", „Amerre én járok, még a fák is sírnak", „Elindultam szép hazámból, híres kis Magyarországból". A hagyomány közvetlen személyes kapcsolatokon nyugszik. A zene egyidős az emberiséggel. Azért született, hogy kimondja azt, amit a beszéd nem tud közölni, ami túl van a szavakon. Formát, kifejezésmódot ad az érzelmeknek, feloldja a keserűséget, enyhíti a bánatot és elmélyíti az örömet. A hagyomány lelki egészséget biztosít a benne élőknek. A falusi emberek életének természetes, szerves része volt még néhány évtizeddel ezelőtt is az ének, a dal, a zene. Vissza