Nagy magyar kitüntetéskönyv

Előszó

Kötetünk a magyar állam rendjeleiről, kitüntetéseiről, díszjeleiről, emlékkeresztjeiről, szolgálati jeleiről, kitüntető jelvényeiről, (viselhető) díjairól ad áttekintést. Olyan elismerésekről, amelyeket uralkodók, államfők, államhatalmi, népképviseleti szervek alapítottak, hoztak létre. A magyar nyelvben nincs olyan szó, amely teljesen lefedné a tárgyalt széles témakört. Így a "rendjel", az "érdemrend" egy szűkebb, felső kategóriát jelent, illetve (egykori) történelmi fejlődési szakaszokra is utal. A "kitüntetés" általánosabb, kiterjesztettebb fogalom, számos további - itt nem tárgyalt - változata is létezik (privilégium, rangemelés, címadományozás, kitüntető tárgy, pénzjutalom stb.). Itt az általános gyakorlatnak megfelelően csupán a viselhető (láncok, szalagok segítségével vagy közvetlenül a ruházatra rögzített) falerisztikai emlékekkel foglalkozunk.
Ezek jelölhetnek valamely, klasszikus értelemben vett rendhez tartozást (rendjelek). Esetenként valamely nevezetes esemény közös emlékezetét örökítik meg (emlékjelek). Leggyakrabban azonban az adományozó által megkülönböztetni kívánt - elsősorban katonai jellegű - személyes érdemet fejeznek ki (kitüntető jelek, szolgálati jelek, érdemjelek). A modern értelemben vett "kitüntetés" fogalma a 18. század második felében, a reguláris hadseregek létrejöttével alakult ki. Sajátos módon a katonai érdemek ilyen formában történő megbecsülése ösztönözte a kifejezetten "polgári" (értsd: nem katonai) kitüntetések létrejöttét is. Az alapítók rendszerint törekedtek mindkét típusú érdem elkülönített megbecsülésére, és ebből a célból eltérő, de analógiába hozható kitüntetéseket alapítottak (Mária Terézia-rend - Szent István-rend, Ágyúkereszt - Polgári Érdemkereszt, Vörös Zászló Érdemrend - Munka Vörös Zászló Érdemrendje stb.). Könyvünkben a "kitüntetés" szót alkalmazzuk a felsorolt tárgyakra, függetlenül attól, hogy elnevezésükben a "rendjel", "érdemrend" vagy akár a "kitüntető cím" megjelölés szerepel. Vissza