Bodor Péter a székely ezermester

Előszó

Részlet:
"A marosvásárhelyi Piac-téren, a régi Apolló-palota előtt megállt a postakocsi. A kocsis két hölgyet segített ki belőle, majd a hercegi koronával díszített bőröndöket átadta a palotából kisiető személyzetnek. A hölgyek hosszú útról jöhettek, mert fáradtaknak látszottak. A vendégeket a lakásban előkelő idős házaspár fogadta, kiket boldogan öleltek keblükre.
A meghatottságtól hosszú ideig egyikük sem jutott szóhoz.
- Csakhogy itt vagytok! - szólalt meg végre a ház úrnője.
- Csakhogy még egyszer látlak benneteket! - sóhajtotta a vendéghölgyek közül az idősebbik.
Később megeredt ajkukon a szó és a beszédnek se vége, se hossza nem volt.Nem is csoda, hiszen akadt éppen elég mondanivalójuk. A ház úrnője testvére volt a most érkezett idősebb hölgynek, az Oroszországban élő Poptawska Janina lengyel hercegnőnek, akik már több, mint tíz esztendeje nem látott. A vele érkezett bájos, fiatal lány bátyjának egyetlen gyermeke, Marjácska, akkor még iskolás leányka lehetett. A viszontlátás jelentőségét az idő távlatánál is érdekesebbé tette az a körülmény, hogy mindez rendkívüli időben történt, mikor mér azt sem lehetett tudni, hogy e vendégség meddig tart, vajon a lengyel hölgyeket e székely városka nem örökre fogadja-e falai közé?
Történelmi idők voltak az akkori napok. Napoleon feltartózhatatlanul haladt előre hadseregével Varsó felé. Aki tehette, elmenekült, hogy ne legyen szemtanúja a véres eseményeknek és biztosítsa életét. Az orosz katonai fővezérség utasítása is az volt, hogy lehetőleg minden helységet ürítsenek ki, a tárházakban felhalmozott élelmiszert szállítsák a visszavonuló csapatok után, hogy a francia hadsereg csak pusztaságot találjon." Vissza