Előszó
Elsősorban azok számára készült, akik latin (és ógörög) nyelvet nem tanultak. Mivel az összes tudomány szakkifejezései (terminus technicus) e két nyelvre támaszkodnak (így a paleontológia és a geológia is), így érdemesnek látszott, hogy szerény segítséget nyújtsunk elsősorban is az őslénytani fajleírásokban használt nevek megértéséhez, valamint - szükség esetén - ezek megalkotásához.
Mivel a nevezéktan egy tőről fakad, a zoológusok és botanikusok számára sem lesz érdektelen.
Csak éppen annyi magyarázatot adunk, amennyi legalább elengedhetetlen. Ennek érdekében, hogy a részletekbe menő nyelvtani magyarázatokat elkerülhessük, nem egy esetben a szabályszerű képzéstől eltekintünk, ha a végeredmény ugyanaz.
A továbbiakban pedig többféle szószedettel egészítjük ki az alapokat.
Meg kell jegyeznünk, hogy a fajnévképzés nem ritkán szabálytalan a latin nyelvtan szerint (különösen az összetett szavaknál), de nem ennyire ezen van a hangsúly, hanem a kifejezés érthetőségén (mint pl. az orvosi latin).
Elég sok olyan szó is keletkezett, amely a latin szótárban nem található, a latin nyelv nem ismerte. De nemcsak a fajneveknél van meg ez a jelenség. A tudomány fejlődése a középkortól kezdve sok ilyen szót képzett, amelyek alapja latin. (A magyar köznyelvben nem is kevés latin eredetű szó van tisztán megmaradva, vagy kis változással használva. Pl. morzsa, pláne, persze, lecke, lucerna, must, dézsma, uzsora, párt, gusztus, kurta, sors, kamra, pásztor, kántor, motor, elegáns, forma, stb.).
Vissza