Bocsáss meg, gyermekem!

Fülszöveg

„Délután ötre a közjegyző várta a közvetlen hozzátartozókat. A három gyermek a két vővel pontosan érkezett. Fehérkesztyűs inas nyitott ajtót.
A végrendelet semmi meglepőt nem tartalmazott. Mindent a gyerekek örököltek egyenlő arányban. Az asszony a néhány évvel ezelőtt készített okiratban részletesen kifejtette elgondolásait a gyár jövőjét illetően. Egynémely megállapítása fölött az idő már áthaladt.
Volt azonban mégis valami különös: a végrendelethez csatolt levél, amelyet csak Marika előtt ismertethetett a közjegyző. A többiek értetlenül, kissé sértett csodálkozással vonultak a hallba, és azzal a rossz érzéssel várakoztak a bőrfotelokban, hogy anyjuk elsőszülött és legjobban szeretett leányának a többiek kárára valami különleges előnyt kívánt a titokzatos levélben biztosítani.
Durainé maga is zavartan maradt bent az irodában a jóságos arcú, ősz férfival, mintha megérzett volna valamit abból, ami a többiekben fölmerült. Zavara csak nőtt a bevezető szavak hallatán.
- Kedves édesanyját két évtizede ismertem. Nagyszerű asszony volt, nagy kár érte. Volt azonban életének egy olyan titka, amit restellt, noha erre semmi oka sem lehetett, mert minden cselekedetét a végtelen szeretet diktálta. A háború volt az, ami megszentségtelenített egy gyönyörű, tiszta szerelmet, és titkolózásra kényszerített egy igaz asszonyt.
»Csak mondaná már a lényeget!« - gondolta a fiatalasszony egyre türelmetlenebbül.
Végre arra is sor került. A férfi felbontotta a borítékot, és lassan, értelmesen felolvasta a levél német szövegét." Vissza