Előszó
Több mint tíz éve már, hogy először vettem a kezembe harmonikát. Mindig szerettem volna tanulni valamilyen hangszeren, de soha semmihez nem volt kitartásom. Miért pont ezt a hangszert választottam véglegesen? A történet valahogy így kezdődött: 14 évesen gyakorta jártam koncertekre, ahol mind a zene, mind a klubok atmoszférája nagy hatással volt rám. Teljesen varázsuk alá kerültem, és az idők folyamán e körből választottam példaképeimet. Ezek voltak az első lépések. Aztán idővel szakosodtam, már nem mentem el mindenhová, és nem minden zenét hallgattam meg. Gyakorta jártam Hobo Blues Band koncertre és más jellegű jazz-klubokba. Akkoriban működött Pesten egy Blues Kocsma (az első), ahová igazán szerettem járni. Főleg a zene miatt, de a bor sem volt rossz. Nos, itt hallottam a „négerekéhez" hasonló bluest egy szál gitáron, zongorán, harmonikán. Közben barátság alakult ki a blues-műfajt tanulmányozó Nemes Nagy Péterrel, aki mindvégig sokat segített a műfaj előadóinak megismerésében, a chicagói bluestól a fehér rhythm and bluesig. Ő mutatott felvételeket, ahol a harmonikások számomra hihetetlen ügyességgel játszottak. (Meg kell vallanom, mindmáig lenyűgöznek. Ha valaki tanulni akar, először őket kell meghallgatnia.) Voltak más források is, magyar harmonikások, akiktől sok mindent ellestem (Hagyó Béla, Bodonyi Attila, Bacsek István, valamint az öregebb korosztályt képviselő ABC és Budapest trió, akik más stílusban harmonikáztak). Úgy határoztam, veszek 153 Ft-ért egy harmonikát és gyerünk...! Abban az időben jelent meg Magyarországon Muddy Waters „FATHERS AND SONS" című dupla lemeze. Szégyenlősen bezárkóztam a padlásszobámba, és feltettem narancssárga, TESLA márkájú lemezjátszómra a korongot. A zenével együtt fújtam és szívtam a harmonikám. Persze nem szólt úgy, ahogy Paul Butterfield hangjai, sőt sehogysem. Percek alatt elfáradtam, és alig kaptam levegőt. Kétségbeesve kapkodtam... A műfaj szeretete azonban teljesen „elhatalmasodott" rajtam, ezért nem hagytam fel a próbálkozással. Majd megőrültem, mikor egy-egy „fantasztikus" hangot sikerült elővarázsolni, amely picit hasonlított az eredetihez. Sokat és mindig játszottam, akár kellett, akár nem. Több tízezer forintot szétfújtam, mire kezdett pofásodni, de még közel sem jártam a valósághoz. Ez valószínűleg azért is volt, mert nem voltak igazi tanáraim. Noha az előbb említett zenészekre feltekintettem, ők még nagyon fiatalok voltak, s nem igazán izgatta őket az „utánpótlás". Buli buli után, koncert koncert hátán. Én meg a szobámban szenvedtem, mint egy orgonafújtató. Sem előre, sem hátra! Rengeteg minden történik az emberrel, mire valamilyen szintet elér. Kezdő, amatőr zenekarok session-zenészeként, majd tagjaként, aztán profibb zenekarok, csúcspontok, hullámvölgyek, érettségi. Magyarország soha nem volt „blues-hatalom", ezért nagyon nehéz még ma is a blues-zenekaroknak, bár ez már össze sem hasonlítható az évekkel ezelőtti helyzettel. Rengeteg a zenekar, boldog-boldogtalan játssza a bluest. Sokat változott a blues-zene a századforduló óta. Modernebb lett, sok műfajjal keveredett, megváltoztatva a stílus hangzását. Mivel egy egyetemes és viszonylag konzervatív műfajról van szó, a blues alapharmóniái változatlanok maradtak. Az igazán nagyok (Little Walter, George „Harmonica" Smith, Howlin' Wolf, Sonny Boy Williamson, Paul Butterfield vagy a gitárosok közül pl. J.B. Lenoir, Big Bili Broonzy, Blind Lemon Jefferson) már meghaltak, mielőtt megírhatták volna saját iskolájukat, de a felvételek megvannak, és itthon is egyre inkább elérhetőek. Na, és még vannak élő, igen-igen nagy tudású harmonikások, zongoristák, gitárosok (Charlie Musselwhite, Rod Piazza, James Cotton, Pinetop Perkins), akik az elődök hagyományait lesték és ültették át mai hangzásra. Te, aki gondolsz egyet, és meg akarsz valamit tudni, tanulni a blues-szájharmonikázásról, első lépésben nézz utána, mi is az a BLUES, és kik is ezek az emberek. Ez a könyv csak segítség lehet a tanulásban. Segíthet megismertetni és megkedveltetni a szájharmonikát. A harmonikastílusok sokszínűsége és alkalmazása teljességgel felvázolhatatlan. Bár magamtól telhetően minden, ezzel kapcsolatos tényezőt próbálok figyelembe venni, a saját akaraterőd a legjobb tanár a tanuláshoz.
Vissza