Blues

Előszó

Benkő Imre fotográfus 2003-ban hatvanéves lett. Ez az egyszerű tény az ismerősei számára hihetetlenül hangzik. Azokban viszont, akik nem ismerik személyesen, felvetődhet a kérdés: van-e jelentősége ennek az életrajzi adatnak a képek szempontjából? Ha végignézzük az albumot, valószínűleg azt mondjuk: igen, ez számít. Bizonyára az életismeretből, a gazdag fotóriporteri tapasztalatból is következik, hogy Benkő Budapestje olyan lett, amilyennek most látjuk. Nehéz lenne összeszámolni, hány fényképes könyv keletkezett eddig fővárosunkról. Nem is olyan régen egy album kiadásának szinte feltétele volt, hogy a fotográfiák egy valamilyen okból fontos települést vagy „érdekes" vidéket mutassanak be. Mára ez a helyzet szerencsésen megváltozott; egyre gyakoribbak az olyan kötetek, amelyek magukról a készítőjükről szólnak még akkor is, ha megjelenésük indoka, hogy egy adott városban vagy nevezetes tájon készültek a fényképek. Ez az összeállítás ilyen. S egy újfajta Budapest-arcot nyújt. A Halászbástya, a kék Duna, a Parlament városát, s mindazt, ami hangulatilag ehhez kapcsolható, ezúttal nélkülözni kell. A Benkő Imre fotografálta főváros nem andalít, hanem elgondolkodásra késztet. Bár ezeken a fényképeken is „átjönnek" a történelem épített és szellemi emlékei, a fotográfus elsősorban a mai Budapestet idézi meg. Képein a tizenkilencedik századból itt maradt, lecsupaszodott falak, omlásnak indult vakolatrétegek, malterból formázott homlokzatdíszítmények, lepusztult lépcsőházak közé beköltöztek a rendszerváltozás tajtékának, hordalékának élő és tárgyi jelképei. Jó három évtizeddel ezelőtt Benkő budapesti művészeti iskolák és a kulturális élet történéseit finom tónusú látványokká varázsoló fotográfusként indult. Napjainkban a főváros ellentmondásos, szervetlen növekedésének, fejlődésének (?) nyomasztó jellemzőiről tudósít. Vissza