Biztonság és konfliktusok a nemzetközi kapcsolatok rendszerében

Előszó

A biztonságpolitika, mint stúdium a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján jelent meg az egyetemi és posztgraduális kurzusok tantárgyi struktúrájában. Létét annak a tendenciának köszönhette, amely az első nemzetközi enyhülési szakaszban a háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a konfliktusok és válságok kérdését a katonai szférából át kívánta emelni a nemzetközi kapcsolatok politikai területére. A hidegháború körülményei azt bizonyították, hogy az államok, ország-csoportok közötti, elsősorban európai feszültség megjelenési formája ugyan a katonai erőviszonyokban tükröződik, gyökerei és kezelési módjai azonban messze nem itt, hanem a politika tartományában keresendők. Ehhez járult, hogy a bipoláris rendszer és a végbemenő technikai forradalom együttese újszerű kihívásokat emelt be a nemzetközi kapcsolatokba.
A nukleáris kísérletek, a politikai-gazdasági migráció, a terrorizmus politikai formái, válságövezetek tartóssága azt bizonyította, hogy a kor problémáinak kezelése interdependens értelmezést igényel, és a hidegháborús békeidőszakban a fenyegetések és veszélyek nem katonai formái, maga az elrettentés, a fegyverkezési verseny aktuálisabb veszélytényezők, mint a háború maga. A politikai és szakmai elit a problémák megközelítését ki akarta emelni az úgynevezett hadtudomány konzervatív megismerési köréből és államilag irányított diszciplínáiból és a konstruktívabb politológia és szociológia vizsgálati körébe szándékozott bevonni. Ennek érdekében számos tanácskozás, nemzetközi szeminárium szerveződött a biztonság témakörében, amelyek a kérdés jellegét illetően nyitottabbak voltak, mint a katonai tárgykörökben. Vissza