Birkózósportunk története

Előszó

Szeretünk azzal tetszelegni, hogy mi, magyarok lovagias nemzet vagyunk. Az sem számít, hogy a vélt nemességünk csupán üres önáltatás, mivel pontosabb lenne jellemzésünk, ha inkább a balek szót használnánk magunkra. Például a nemzetközi sportszövetségek egyikéhez-másikához hasonlóan a Magyar Birkózó Szövetség is törölte listájáról az első, később nemhivatalosnak bélyegzett versenyeket, Európa- és világbajnokságokat. Olyan sok rafinéria nem kell hozzá, hogy rájöhessünk, kik is javasolták, rendelték el ezt a döntést. Nyilván elsősorban azon nemzetek képviselői, melyeknek nem voltak eredményeik, mondjuk némi iróniával, ám őszinte meggyőződéssel. A mondabeli proletárokhoz hasonlóan ezen országoknak sem volt vesztenivalójuk, noha ők nem veszítettek láncokat sem, komoly sportnemzetek hullajtottak el a semmibe kedvükért értékes érmeket, világbajnoki és Európabajnoki címeket. A korabeli magyar birkózók és sportvezetők szereplése mindenütt és mindig egyértelmű elismerésre talált, a sportág vezető nemzete voltunk, az ilyen elődökre büszkének kellene lennünk. Közülük többnek is akkora szerepe van a birkózás történetében, hogy az egész földkerekségen hirdetnünk kellene elévülhetetlen cselekményeik értékét, mi ehelyett lekezelően emlékszünk meg róluk - amennyiben ezt egyáltalán megtesszük -, azt mondván: csupán őskori kövületek ők, „hivatalos" címeket nem nyertek, szervezőmunkájuk értéke elhalványult. Mintha Ady versei vagy Csontváry képei azért nem lennének hivatalosan is értékelhetőek, mert alkotójuk nem volt tagja sem hazai, sem pedig nemzetközi szövetségnek. Pedig aki saját történelmét nem becsüli, annak jövője sincs - hangoztatja az immár közmondássá alakult bölcsesség. A birkózók magyar családjára mindez annyiban áll, hogy immár talán jelene is csak mondvacsinált. Jövője már magának a sportágnak sincs - ha a jelenlegi helyzet marad. Nem hiszem, hogy a múlt bármelyik neves bajnoka normálisnak találná, hogy az lesz a győztes, a versenyek legjobbja, aki ügyesen menekül a hasán csúszva menetenként fél percig - ennek a bohóctréfaszerű valaminek mindössze annyi köze van az igazi birkózáshoz, akár nénikénk herélt vörös kandúrjának a tigrishez, hiszen mindkettő macskaféle. Vissza