Bipoláris

Előszó

Amikor azt halljuk, mániás depresszió, megijedünk. Nem attól, amit nem tudunk róla, például, hogy pontosan mi fán terem. Hanem attól, amit tudunk. Hogy az egy olyan betegség, ami az agyat támadja meg. Márpedig arról, akinek a fejével baj van, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bolond.
Péceli Rita mániás depressziós. Amikor elmesélte a történetét, és megkérdeztem tőle, megírhatom-e, gondolkodás nélkül beleegyezett. Végül is, miért ne? - mondta. Hadd tudják meg mások is, milyen a betegség, amelyben szenved. Pontosabban szenvedett, mert ma már tünetmentesen él. Hogy miért ezt a szót használom, és miért nem azt mondom, Rita meggyógyult? Azért, mert a mániás depresszióból, orvosi kifejezéssel élve a bipoláris hangulatzavarból nem lehet kigyógyulni. Szervi probléma, génhiba, gyógyíthatatlan. Az agy nem elegendő mennyiségben állít elő bizonyos hormonokat, amelyek a normális viselkedéshez szükségesek. A legtöbb, amit az ember tehet ellene - és ez nem kevés -, hogy szedi a gyógyszereit, rendszeresen jár vizsgálatiba, és amint csak egy kicsit is megbillenni érzi a kényes egyensúlyt, rögtön szól az orvosának. Akkor másfajta gyógyszereket kell szednie, egészen addig, amíg újra be nem következik a változás. Nem biztos, hogy bekövetkezik, de bármikor megtörténhet. Szóval a betegnek nagyon kell figyelnie önmagára, és ezért cserébe teljes értékű életet élhet. De a szíve mélyén ott mai ad a bánat, hogy amíg él, beteg lesz, és neki ezzel együtt kell léteznie. Hozzátartozik, ugyanúgy, mint a haja vagy a körme.
Péceli Rita története azonban nem pusztán egy betegségről szól, hanem arról, és elsősorban ez itt a fontos, hogyan próbál az ember a benne dúló érzelmi zűrzavar közepette megkapaszkodni a valóságban. A kapcsolatairól, amelyeket óriási erőfeszítéssel igyekszik megtartani, nehogy önhibáján kívül elveszítse azokat. Mert akik fontosak számunkra, általuk lehetünk igazán önmagunk. Az ég óvjon mindnyájunkat attól, hogy veszélybe kerüljön a páratlan lehetőség: átélni azt, hogy akiket szeretünk, azokkal összetartozunk. Vissza

Fülszöveg

Bipoláris érzelmi zavar - hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa. .. Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig „bolond" marad?
Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel.
Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegségei, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.

"- Talán én nem tettem meg mindent - vallottam be halkan. - És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni.
- Látjay most megfogalmazta a célját - mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. - Higgye el, sikerülni fog. Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent megfogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki.
- Az első lépés, hogy elfogadják magukat -folytatta a pszichológus. - Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elöl, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más." Vissza