Varázslatos világ

Előszó

Íme, eljött ez is, na tessék, a fordító gépiesen forgat elméjében két szóba jöhető szövegváltozatot, pörögnek-forognak a változatok, mint színes mosás a mosógép dobjában, de hiába, csak nem születik döntés, nem gyúl isteni szikra, máshol jár most a fordító esze, a fordító elkalandozott. A fordító valójában azon gondolkozik, mit is jelent az, hogy utolsó album, mit jelent az, hogy nem lesz már több, mit jelent az, hogy Minden Megvan, hogy itt a vége, slusszpaszta.
Nem lesz több Kázmér-album, de még csak képsor sem, elfogytak, lefordíttatattak, nincs mit tenni, Watterson abbahagyta. Mit érezhetett Watterson, amikor abbahagyta? Hülyeség, hülye a kérdés is, tudod magadtól is, hogy mit érezhetett, na meg ott van megrajzolva a legutolsó képsorban, szájba rágva a gyengébbek kedvéért: Watterson nem hagyta abba, ez a vicc. Kázmér él, Kázmér élt, Kázmér élni fog, Kázmér nem vész el, csak átalakul.
„Egy képregényrajzoló munkájának jó része abban áll, hogy életben kell tartani kíváncsiságát és rácsodálkozását varázslatos világunkra" - fordította a fordító a jubileumi albumban Watterson szavait. „Ha nyitva tartom a szemem és követem, amerre érdeklődésem visz, erőfeszítésem előbb-utóbb kérdéseket, gondolatokat eredményez, ismeretlen világokba vezető váratlan ösvényeket. Kázmérhoz hasonlóan én is csak éppen kimegyek a kertbe furcsaságokat keresni, és ha hozzáállásom helyes, fölfedezéseket teszek." Fordítónak egyéves kisfia ezen a ponton megjelenik, pofikája kék, zöld, rózsaszín, ruhája még inkább, jobb öklében hat kupaktalanított filctollat tart egyszerre, a bal kezében szorongatott kiválasztottal pedig gondosan színezni kezdi fordító nadrágszárát, aztán föl vigyorog a fordítóra, csibészvigyor, az orrát is felhúzza hozzá.
Fordító ellágyul, kis közjáték, aztán visszatelepszik billentyűzetéhez. Hányszor ült már a billentyűzet előtt így Kázmérügyben, hány helyszínen, hány helyzetben, hányszor a hány év alatt. Ihletetten, üres fejjel, pánikhangulatban. Hányszor röhögött hangosan a fordítandón, hányszor jutott eszébe Kázmérválasz a legváltozatosabb élethelyzetekben. Kell-e hát szomorkodni? Az ötéves Zsombi apukája mesélte, hogy kisfia „robotgyógyító kolbászt" készített műanyag sövényvágóból, fogselyemből és valami fakorongból. Na de ha így, akkor fel az orral, emberek, ne lógassa senki! Ami zseniális, az örök is, ami örök, az mindenhol jelenlevő. Kázmér már a miénk, Kázmért interiorizáltuk (ezt a szót se merné leírni a fordító fordításban), gyerekek vannak és lesznek, gyerekben is, felnőttben is, hál' istennek. A világ tehát rendben van, a világ továbbra is kerek, ez az utolsó album ugyan, de benne a felhívás keringőre: kedves Olvasók! Keressétek, figyeljétek, lássátok Kázmért. Kázmérnak folytatása van, Kázmér ott az orrotok előtt. Vegyétek észre. Kázmér él, Kázmér élt, Kázmér élni fog, Kázmér nem vész el, csak átalakul. Vissza