Előszó
Részlet a könyvből:
"Ezen a reggelen Fähmel első ízben volt vele udvariatlan, szinte goromba. Fél tizenkettő felé hívta fel a lányt, és már a hangja is baljóslatúan csengett; szokatlan volt ez a moduláció, és éppen mert szavai kifogástalanul udvariasak maradtak, még inkább ijesztette a hanglejtés: minden udvariasság egyetlen képletté zsugorodott ebben a hangban, mintha víz helyett H2O-t kínált volna neki.
- Kérem - mondta vegye ki az íróasztalból azt a kis piros kártyát, amelyet négy évvel ezelőtt adtam magának.
A lány jobb kezével húzta ki az íróasztalfiókot, félretolt egy tábla csokoládét, félretolta a gyapjúrongyot, a fémtisztító szert, kivette a piros kártyát.
- Olvassa fel, kérem, mi van a kártyára írva.
A lány reszkető hangon olvasta:
- Mindig elérhető vagyok anyám, apám, a lányom, a fiam és Schrella úr számára. Rajtuk kívül senki más számára.
- Ismételje meg, kérem, az utolsó mondatot.
És ő ismételte:
- Rajtuk kívül senki más számára.
- Honnan tudta egyébként, hogy a telefonszám, amit megadtam magának, a Prinz Heinrich szállodáé?
Hallgatott.
- Hangsúlyozni kívánom, hogy az utasításaimat akkor is követnie kell, ha azok négy évvel ezelőttiek... kérem.
A lány csak hallgatott."
Vissza