Bikini

Előszó

Részlet a könyvből:

"Drezda, Németország, 1945-február 14., kora reggel

A csönd ébresztette fel Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, lassan a pulóvere alá csúsztatta a kezét. A szíve vert. Az ajkaiba harapott. Aztán erősebben. Még erősebben. Amikor megérezte a vér sós ízét, kinyitotta a szemét. Élt...
- Mesélsz nekem? Hozok cserébe vizet. Vagy inkább cigarettát. Mesélsz?
A hang irányába fordította a fejét. Egy kék, kerek szempár bámult rá figyelmesen. Elmosolyodott.
- Lehet ugyanaz is, ami tegnap volt - sürgette a fiú.
A lány fölemelte a kezét, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, elkezdte simogatni a fiú kócos haját.
- Reggel nem mondunk mesét - suttogta -, este mesélünk.
A fiú föléje hajolt, és homlokon csókolta. Világos hajából a lány arcába hullottak a szalmadarabok, beleszóródtak a szemébe, beleragadtak véres ajkaiba.
- Tudom, de ma este muszáj imádkoznom. Azonkívül a repülőktől semmit sem lehet hallani. Jobb, ha most mesélsz. Mielőtt meghalunk...
Hirtelen megérezte az ismerős szúrást a kulcscsontja alatt. Csak Márkus tudott ilyesmiket így mondani... így... na, igen, az ördögbe is, hogy?! Ilyen mellékesen. Ilyen félvállról. így elharapva, sokkal halkabban, mint az egész mondatot, szinte suttogva, abban a reményben, hogy talán senki sem hallja. „Mielőtt meghalunk." Mintha nem is a tegnapi, de legalább egy héttel ezelőtti újságból idézne! Ezért szokta mindig az utolsó hangig figyelmesen hallgatni Márkust. Egy éve tanulta ezt meg, amikor Heidivel és Hinnerkkel cseresznyét loptak Zeissék kertjéből..." Vissza