Bevállalom!

Előszó

Részlet a könyvből:

Miért írok magamról portrékönyvet? Most frankón. Ez lehetne egy előszó témája is, de azt soha nem olvassa el senki, úgyhogy kezdem ezzel. Egy cikk jutott az eszembe. Azt hiszem, a Magyar Narancsban jelent meg. Az újságíró feltett egy kérdést. Amolyan költőit. A kérdés így szólt: kicsoda az a Csernus Imre? Orvos? Tévés figura? Tanító? Gyógyító? Megmondó ember? Aztán mégis valahol ott lyukadtak ki, hogy a Ki helyett a Milyen jött elő. Milyen ember vagyok? Milyen ember Csernus Imre? Kíváncsi. Kíváncsi vagyok, mert soha nem elégszem meg a klasszikus magyarázatokkal. Mindig újra és újra gondolom a dolgokat. A sablonválaszok, a sablonmegoldások, a sablonmagyarázatok soha nem működnek. Legalábbis én ezt tapasztaltam! Más kell. Ezért kutatok és keresek folyamatosan. Alternatívákat, újabb és újabb ösvényeket. Amíg nem lettem fényvisszaverő felület az Önök televíziójának a képernyőjén, soha nem kellett törnöm a fejem azon, hogy mások milyennek gondolnak. Elég volt az, amit én magam saját magamról elképzeltem, vagy tapasztaltam.
Nem gondolom egyébként, hogy bármiben is változtattam a viselkedésemen, vagy a felfogásomon ennek tudatában, de ahhoz, hogy tisztán lásd saját magad, sokszor segít a külvilág véleménye is. És amit Önök gondolnak rólam, ráadásul elég érdekes is. Nem tudok elmenni senki mellett úgy, hogy ne vennék valamit észre a tekintetében. Van, aki a rajongásig kedvel és van, aki gyűlöl, mint a pestist. A szakmám szempontjából - merthogy pszichiáter vagyok - ez kifejezetten áldásos hatás. Mindenkinek van rólam véleménye. Mindenki viszonyul hozzám valahogy. Nem hagyom hidegen az embereket. Vissza