Betti néni

Előszó

Részlet a kötetből:

Hová rejtőzik a szenvedés?

1838 közepe táján, egyikében ama milord nevű kocsiknak, melyek csak nemrég jelentek meg a párisi forgalomban, egy középtermetű, kövér ember, a ki nemzetőr-kapitányi egyenruhát viselt, hajtatott az Université-utczában.
Az oly elmésnek híresztelt párisiak között vannak, a kik azt hiszik, hogy egyenruhában hasonlíthatatlanúl jobban festenek, mint rendes öltönyükben és a kik eléggé romlott ízlésüeknek tételezik fel a nőket, hogy azt képzeljék: a sörényes sisak és a katonai czifraság kedvező benyomást tesz reájuk.
E 2-ik legióbeli kapitány ábrázatán önelégültség honolt, a mitől vörösbe játszó és meglehetősen kicsattanó arcza csak úgy sugárzott. Arról a dicsfényről, melyet a kereskedői pályán szerzett gazdagság von a nyugalombavonúlt boltosok homloka köré, reá lehetett ismerni Páris egyik választottjára, a ki legalább is városatya volt a kerületében. Éppen azért elhihetik, hogy a becsületrend szalagja nem hiányzott emberünk dús hetykeséggel zsinórozott melléről. Büszkén hátravetve magát a milord sarkában, tekintetét a járó-kelőkön sétáltatta, a kikkel Párisban gyakran megtörténik, hogy szíves mosolyokat fognak fel, melyek távol levő szép szemeket illetnek. Vissza

Fülszöveg

Balzac már csaknem felépítette az Emberi Színjáték monumentális regény- és elbeszélés-sorozatát, amikor sor került a Betti nénire: ez a mű sok tekintetben olyan, mint a zárókő, vagy legalábbis egy kimagasló torony a nagy épületen. Az író már tökéletes biztonsággal kezeli anyagát, a megmintázott alakok profilja élesebb, mint bármikor, a társadalmi körkép teljesebb, a cselekmény izgalmasabb, egyszóval: a regény klasszikus.
A színtér Párizs, Lajos Fülöp idején, a polgárkirályság zsúfolt fővárosa, melynek porondján a nemesi és napóleoni világ romjaira újfajta palotákat emel a Pénz: bankokat és kéjtanyákat, tőzsdét, vasútállomást, éjjeli mulatót, pompás és sivár találkahelyeket.
Vér és arany - ezt a címet is viselhetné a Betti néni, mert vér és arany démoni ereje mozgatja a mindenkinél kívánatosabb és romlottabb Valérie-t, a letűnt idők elegáns Hulot báróját, s kereskedősegédből tőkepénzessé nőtt, tragikomikus Crevelt és mind a többieket. Csak egyetlen nőalak emelkedik ki tisztán e forró, szennyes, lüktető, felőrlő kavargásból: a romantikusan eszményített Adeline, a szent asszony, Valérie mennybéli ellenpárja. Kettőjük mellett a harmadik főszereplő, Betti néni, a Bosszú istennőjének képében jelenik meg fába faragott ijesztő arcával, palackba zárt indulataival és pusztító makacsságával. Közöttük hányódnak a gyarló férfiak, gyönyört és vagyont hajhászva, hogy végül is alámerüljenek a romboló szenvedély örvényeiben: így teljesül be rajtuk az Emberi Színjáték kegyetlen törvénye, amely szétzúzza az erős jellemet és lezülleszti a gyengét. Vissza