Betonba zárt hidegháború

Előszó

Az 1950-es évek elején a „béketábor" - benne Magyarország - és Jugoszlávia között fegyveres konfliktus kirobbanásának lehetőségét is magában rejtő politikai feszültség alakult ki. A konfliktus az abban érintett országok részéről preventív katonai (biztonsági) intézkedéseket vont maga után, amelynek következtében a felek hadászati jelentőségű fejlesztéseket indítottak el mind a haderők, mind a biztonsági szolgálatok területén. A politikai feszültség növekedésének egyik velejárójaként úgy Magyarországon, mint Jugoszláviában az erőszakszervezetek fejlesztésén túl, de azokkal összhangban számottevő hadszíntér-előkészítési munkálatokat kezdtek és vittek végbe.
A hadszíntér-előkészítés eredményeként 1955 végéig Magyarországon megépült a déli védelmi rendszer (DVR), amely műszaki létesítményeinek számottevő részét tekintve nem lépett túl a tábori védelmi rendszer ismérvein; vagyis a DVR esetében nem beszélhetünk erődrendszerről, mert abban csupán a fontosabb tűzfegyverek részére készültek megerődített tüzelőállások; ugyanakkor a közlekedési csomópontok közelében, azok fegyveres védelmére ún. hadműveleti csomópontok épültek az ország teljes területén. A védelmi rendszert kiegészítették a határnyiladék vonalát követve egy- és kétsoros drótkerítésből és gyalogság elleni aknamezőkből álló műszaki berendezések. A jugoszláv oldalon úgyszintén erődítési munkálatokat folytattak Tito katonái, aktivizálták a két világháború között épített kiserődöket, és azok kiegészítésére új tüzelőállásokat építettek, továbbá jelentősen megerősítették a határőrizetet.
Magyarországon a szóban forgó védelmi rendszer rövid idő elteltével elveszítette sosem volt jelentőségét, ennek ellenére 1964-ig egyes szakaszainak létesítményeit a Magyar Néphadsereg hadrendben tartotta, majd a politikai/katonai vezetés döntött azok végleges felszámolásáról. Vissza