Betlehemes

Előszó

Részlet a könyvből:

"Hirtelen az jut eszembe, hogy Alsórácegresen a karácsony is olyan... hogy is mondjam?... olyan pogány volt. Persze Isten-szerette pogány. Egy kicsit sem hasonlított a karácsonyi képeslapok idilljeire, a fenyőillatba belevegyült a pattogatott kukorica meleg szaga, igazi istállószag, a tömjén lebegő füstje helyett kihűlt télikabátok s hótól átázott cipők párája lengte be. Ugyanaz az érzés fog el, mint amikor a városi kőrengetegbe szorultaktól először hallottam a „természet lágy ölé"-ről. Hogyhogy? Mi abban a lágy? - kaptam fel a fejem, s gondolatban végigszáguldottam a Sió-parti legelő bökős gazcsonkokkal tűzdelt fűcsomói között, égető királydinnye tüskét bányásztam a talpamból, éreztem a hátamon a Hamarászó galagonyabokrainak hetekig tüzelő karistolásait, a kezem szárán és a combomon sajogtak a megmászott fák kérgeinek tenyérnyi, vöröslő horzsolásai, alattomos mácsonyák, kolokánok, potrohos darazsak, vérszívó bagócsok, szemtelen légyrajok lebbentek föl az emlékezetemben. Meg hát persze lepkék, a föld évszakonként változó súlyos illata, foszforeszkáló zöldek, esősuhogás, hóesés-béke. Ilyen pogány a természet is. Ilyen Isten-szerette pogány. Első betlehemes emlékem is pogány. A gyerekkori emlékezet legtávolabbi, félig-meddig homályba hulló foszlányai közül fénylik elő a kép: Öt-hat férfi, ringyes-rongyos, kifordított nagykabátokban, szakadt báránybőrökben, fejükön kupolás kucsma, kezükben dübögő, csörgő szerszámok - láncos botok rémlenek, köcsögdudák -, s csak mondják, éneklik monoton, támadóan síró mondókájukat." Vissza

Fülszöveg

A könyv első részében mintha egy elsüllyedt világban járnánk. Fekete-fehér képeken gyönyörű fiúk, lányok, szomszédok és a háznép, tűzoltók és a falu apraja-nagyja térdig érő hóban viszi a betlehemet a nyugati határszéltől, Győr-Sopron megyétől Erdélyig, közben játszik, komédiázik vagy áhítattal megéli a Kisded megszületésének misztériumát. 1969-ben készült az első fotó, az utolsón pedig a dátum: 1973. A játék a faluban zajlik, a pitvarban vagy az öreg kredenc előtt, a kútnál és a befőttesüvegek között. Minden él, mozog, a hagyomány is. Eltelt egy Krisztus-életnyi idő. Korniss Péter 2005 decemberében fényképezte a második részben látható képeket. A Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Bácska és Magyarország hagyományőrzői mutatják be karácsonyi játékaikat. A képek kiszínesedtek, a háttér festett, a helyszín a művelődési házak vagy a betlehemes találkozók színpadai, a szereplők stilizált figurákká lettek. Megváltozott a fotografálás stílusa is: a képek megtervezettek, megkomponáltak.
De ami a legérdekesebb, az a változás mibenléte. Változhatnak a ruhák, a divat, a színterek, de nem változik a markos pásztorok játékos kedve, a Máriák áhítata és a Józsefek atyai gondoskodása. A kárpátaljai bábtáncoltatóktól a bukovinai székelység dramatikus játékaiig minden arról szól, hogy emberi mivoltunk egyik alappillére a hagyományok őrzése. No meg arról, hogy minden változás közepette az emberi arc, tekintet és gesztusvilág azonos. Legyenek azok ukrán vagy román katonaruhát viselő királyok vagy angyalok, tizenéves Máriák és Józsefek - a fotográfus tudja, hogy az ember szép. És ezt megmutatja. Vissza