Előszó
Az orvostudományt, a gyógyítás művészetét az emberi lét egyik alapkövének kell tekintenünk, amely nem öncélú tudomány, kiteljesedése, a társadalom felé való „hasznosodása" éppen a betegségek...
Tovább
Előszó
Az orvostudományt, a gyógyítás művészetét az emberi lét egyik alapkövének kell tekintenünk, amely nem öncélú tudomány, kiteljesedése, a társadalom felé való „hasznosodása" éppen a betegségek legyőzésében, azok megelőzésében valósul meg. Legelső orvostörténeti emlékeink is a gyógyító embert független egyénként említik, akik tudatosan készültek erre a feladatra és e tevékenységből élnek. Ez utóbbi nem értékel át a medicináról és az orvosokról alkotott elképzeléseket, hiszen az emberiség legkülönbözőbb foglalkozásait űzők is egyben megélhetési forrásaiknak is tekintették választott hivatásukat. így az ókortól szólhatunk olyan költségekről, amelyek a gyógyítással kapcsolatosat, olyan hivatali rendszerekről, amelyeket az állam tartott fenn a területén élők egészségének gondozására, járványveszélyek leküzdésére, amelynek költségeit nemcsak az állam viselte, hanem részben másokra is áthárított. Ez azonban ilyen tiszta képletet csak az elmúlt három évszázadban alkotott, hiszen az ipari államokban a munkaerő egészségi állapota nem vált közömbössé, éppen az állam érdeke lett a polgárság (bármilyen területen is működött) kiművelése, egészségének védelme és megélhetési lehetőségének biztosítása. Az európai közegészségügyi törvények megszületése után a lakosság egészségügyi ellátása nemcsak állami feladat lett, hanem a biztosítási rendszerek elvének orvosellátás vonatkozásában történt érvényesítése szerint részesedést kívánt a munkaadótól és a munkavállalótól is, olyan intézményi rendszereket hoztak létre, amelyben az előzők érvényesültek. A hazai egészségügyi-betegellátási biztosítási rendszerek gyökereit a hasonló európai rendszerekben kell keresnünk, bár a magyar fejlődésnek megvoltak a saját gyökerei, sajátosságai, amelyek áttekintése éppen a rendszerváltozás után lényeges. Csak ennek tükrében érthetjük meg napjaink változásait, az útkeresés nehézségeit, sőt a mindennapos gondok gyakran múltbéli példákkal is rendelkeznek.
Nem haszontalan a századelő és az elmúlt negyven év biztosítási formáinak, egészségbiztosító rendszereinek alapos áttekintése, hiszen csak ennek tükrében láthatjuk meg nemcsak a két biztosítási forma eltéréseit, esetleges tévedéseit, torzulásait, hanem felfedezhetjük a múlt ismeretanyagában azon újnak vélt formákat, amelyek talán nem is olyan „újak", csak elfeledtük, hosszú idő után ismételten kell alkalmaznunk megváltozott körülmények és feltételek mellett. Ugyancsak világosan kell látnunk, hogy az egészségügyi biztosítási rendszer nem az ellátás piacosítása, hanem olyan természetes folyamat, amelyben államnak, ellátottnak és ellátónak kölcsönösen felelősséget kell vállalni, olyan intézményi rendszert kell kialakítani, amely valóban mindháromnak megfelelő feltételeket és esélyt biztosít a prevencióra, a gyógyításra és a kutatásra.
Kapronczay Károly
főigazgató
Vissza