Beszélő 2004. június

Előszó

Kapolka Gábor
TEKINTET, MINŐSÉG, PORNÓ
Vagyis hogy a szerelem és az irodalom (sorrend véletlenítve) egy tőről fakadna, és hogy ez a tő a minőség,, az igényesség lenne. Éppen ezt boncolgattam egy nőnek, amikor a televízió képernyőjén feltűnt egy tekintet. Azért nem írom, hogy arc, mert azzal mai médiákus közéletünkben dunyhát lehet rekeszteni, imágó, satöbbi; hanem inkább azt írom, tekintet, vagyis tartalommal teli arc, kútmélyű ábrázolat - történetet mondó pofa... - a Petri Györgyé. a Úgy tűnt, a Petri tekintete másként él, mozdul, mint a televízióban megszokott arcok szoktak - hogy az ebben a mozdulásban érintett izmok mintha viselkedésükben nem akarnának más arcok izmaihoz hasonlítani, nem mintha, mondjuk, így akarnának egyediségre szert tenni, hanem (mint-ha) éppen azáltal tennének szert egyediségre, hogy megengedik maguknak, hogy önmaguk legyenek, vagyis tudatosan nem is nagyon léteznek, inkább maguktól értetődnek; együtt remegnek a belső dolgokkal. Vagyis, hogy a Petri arcayo/ illik/illett (igeidők zavara) a lelkéhez. Pedig ez az illés nem lehetett éppen könnyű dolog. Fulladva, harákolva, a torkában felgyülemlő váladékot szemérmetlenül felköhögve beszélt; ajkai valahányszor szétnyíltak, apró lapocskákká száradt lepedékdarabkák váltak le róluk, először medvecukorszerűen megnyúlva, majd nyálpóccá vékonyodva, elpattanva - PGy betegen, haldokolva adta ezt az interjút. A gondolatai mindig a szemében jelentek meg először - megrebbent a szem hártyája, és gondolatok születtek. A mimika csak fáziskéséssel, disszonáns töredezettséggel kísérte mindezt; megroppanó ritmus, test és szellem összhangtalan tánca, egymásba bukó párhuzamos síkok. A Petri arca, mint kortárs zenemű, mint posztmodern stílusterror. Csúnya volt. És gyönyörű. Hogy egy testi ronccsá zsugorodó ember képes legyen ilyen méltósággal vállalni önmagát (és minket), az valami olyasmi, amit - EP szavaival élve - jobb korokban elfogadtak volna közvetett istenbizonyítéknak. Vissza