Beszédhez való viszony a magyar felsőoktatásban

Előszó

Egyre világosabbá válik a társadalom egyes rétegeiben, hogy a beszéd minősége fontos része társadalmi kapcsolattartásunknak, céljaink elérésének, tehát önérvényesítésünknek. Maga a tény nem új dolog, fontosságának felismerése sem most történt meg először. Az ókori görög és római retorikusok olyan mélységben alapozták meg a beszélés elméletét és gyakorlatát, hogy azóta nincs más dolgunk, mint újra gondolni, a mindenkori tudományos és gyakorlati igényeknek megfelelően újra fogalmazni azt, amit ők már tudtak. Az elmúlt évezredekben folyamatosan jelen voltak gondolataik, technikáik, csak nem azonos hangsúllyal. Most megint olyan kort élünk, amikor a társadalmi kapcsolattartási szokások előtérbe helyezik a beszédet.
Közoktatásunk már néhány évtizede célul tűzte ki a kommunikációs készség fejlesztését, de az iskolai gyakorlatban még ma is messze vagyunk attól, hogy érdemben tudnánk változtatni az ösztönösen elsajátított stratégiákon és taktikákon, mindez inkább csak cél maradt, az eredmény, a megvalósulás még várat magára.
A tanulmány szerzője olyan szakember, aki beszédtanárként több mint húsz éve folyamatosan azon fáradozik, hogy fejlessze a beszédkultúrát, a hivatalos életét és a művészetét is, mindenkiét, aki belátta, beszédkészsége javítása elengedhetetlen feltétele minőségi munkavégzésének. Több oktatási programot közösen dolgoztunk ki és valósítottunk meg ez alatt az idő alatt. Vissza