Művészet I. Lajos király korában 1342-1382

Előszó

Részlet a könyvből:

"A magyar köztudat egy uralkodónknak adta meg a kitüntető „Nagy" jelzőt, a francia királyi család nápolyi ágából, az idősebb Anjou dinasztiából származó I. Lajosnak. A mai történész szinte csodálkozva veszi tudomásul ezt a tényt, hiszen nem egy olyan királyunk volt, akit ez a jelző talán jobban megillethetett volna: hogy csak két példát említsünk, akár Lajos apját, I. Károlyt, vagy akár Mátyás királyt inkább nevezhették volna így. Az elnevezés eredete azonban nem középkori, ami elgondolkoztató. Nem azért, mert a középkori forrásaink nem emelték volna ki nagyon a jelentőségét, hanem épp azért, mert ennek ellenére nem nevezték így. A csíraformája ennek azonban már ekkor is érvényesült, ezért a középkori Lajos-hagyomány változásának néhány példáját emeljük ki. Az uralkodó kortársa, kancelláriai tisztviselője Tótsolymosi Apród János urában elsősorban a dicsőséges háborúkat viselő királyt látta, de kiemelte jámborságát és bőkezűségét is. Itt talán nem lesz érdektelen ezt egy idézettel is megvilágítani: „mivel háláját mindenkivel szemben birtokok adományozásával mutatta ki, és mert bőkezű és kegyelmes volt mindenkihez, mindenki módfelett szerette." Egy másik kortárs szerző, a zágrábi krónika írója, viszont azt írja, hogy a jelenleg dicséretre méltón uralkodó Lajos király hatalmasabbá vált atyjánál. A forrás a „potentior" szót alkalmazza, ami azért lényeges, hiszen a 15. század közepén lejegyzett - és különben jelentéktelen - Chronicon Monacens királylajstromában tűnik fel először egy jelző Lajos neve mellett: potens, azaz hatalmas. Ez nyilván a Zágrábi Krónika hatására keletkezett, mégsem tudjuk ebből levezetni az Anjou uralkodó „Nagy" jelzőjét, hiszen a Chronicon Monacensenek nem lehetett erre hatása.
Más szempontból érdekes egy ugyancsak a 15. század közepén lejegyzett forrás, a Szepesszombati Krónika Lajos-jellemzése, hiszen ezt polgárok írták: „ez a király (azaz Lajos) és az apja nagyon szerették a magyarországi városokat és felemelték őket és javították (állapotukat)". Végül a középkori Lajos-hagyományból még egy forrást idézünk. Az olasz humanista Bonfiniről, Mátyás és II. Ulászló udvari történetírójáról van szó. Bonfini Lajosról szóló jellemzése zömében a Thuróczy-krónikában lejegyzett szöveg átfogalmazása. A Tótsolymosi-féle szöveg közé azonban beszúrt néhány mondatot. Nehogy a nép és a paraszti tömeg a méltányosnál súlyosabb terhekkel illettessék „gyakran álruhában mint egy igen ravasz felderítő járta a falvakat és mezővárosokat, hogy megvizsgálja a vámosok és az elöljárók szokásait, és hogy a nép panaszaiból megismerje az elkövetett jogtalanságaikat." Ebből következik, hogy „nem csak az előkelőknek, hanem a népnek is gondját viselte." Vissza