Fülszöveg
Alig hittem el, hogy el lehet felejteni írni. Pedig, miután tizenöt évesen hazatértem a lágerből, és ismét ceruzát vettem a kezembe, hogy az élményeimet megírjam, a grafithegy nem akart engedelmeskedni az ujjaimnak. Később mégis belejöttem, de a naplóírást hamarosan abbahagytam.
Amikor elolvastam a Nagy utazást, végképp letettem arról, hogy a lágerlétemről - egy-két aktuális eseményhez kapcsoló újságcikken kívül - valamit is megírjak. Furcsa módon a Sorstalanság adott ösztönzést, jóllehet tudom, hogy egy Nobel-díjas regény árnyékában igazán nincs sok keresnivalóm. Ráadásul az SS gépezetének iparszerű működése nyomán alig van eltérés Köves Gyuri és az én élményeim között.
Én mindent másképp éltem meg. Soha nem éreztem magam sorstalannak, sem előtte, sem közben, sem utána. Nevetséges gyermeki elbizakodottsággal meg sem fordult a fejemben, hogy én is meghalhatok. Pedig láttam Auschwitzban a krematórium négyszögletű kéménye fölött a hőségtől vibrálni a levegőt, s láttam később magam...
Tovább
Fülszöveg
Alig hittem el, hogy el lehet felejteni írni. Pedig, miután tizenöt évesen hazatértem a lágerből, és ismét ceruzát vettem a kezembe, hogy az élményeimet megírjam, a grafithegy nem akart engedelmeskedni az ujjaimnak. Később mégis belejöttem, de a naplóírást hamarosan abbahagytam.
Amikor elolvastam a Nagy utazást, végképp letettem arról, hogy a lágerlétemről - egy-két aktuális eseményhez kapcsoló újságcikken kívül - valamit is megírjak. Furcsa módon a Sorstalanság adott ösztönzést, jóllehet tudom, hogy egy Nobel-díjas regény árnyékában igazán nincs sok keresnivalóm. Ráadásul az SS gépezetének iparszerű működése nyomán alig van eltérés Köves Gyuri és az én élményeim között.
Én mindent másképp éltem meg. Soha nem éreztem magam sorstalannak, sem előtte, sem közben, sem utána. Nevetséges gyermeki elbizakodottsággal meg sem fordult a fejemben, hogy én is meghalhatok. Pedig láttam Auschwitzban a krematórium négyszögletű kéménye fölött a hőségtől vibrálni a levegőt, s láttam később magam körül ismerősöket és ismeretleneket csontsovány hullaként heverni a targoncán.
Mindezekre csak ébren emlékszem. Hatvan év alatt egyetlenegyszer sem álmodtam lágerekről. Az emlékek mintha elváltak volna tőlem. Jól ismerem egy tizennégy éves gyerek múltjának bizonyos mozzanatait, de még csak azt sem mondhatom, hogy különösképpen a szívemhez nőtt ez a nagy kamasz. Időnként, ha szóba kerül a múlt, inkább érdeklődve vizsgálom: mit élt meg ő és hogyan. Az ő élete akkor fejeződött be, amikor az enyém elkezdődött. 1945 augusztusában, az Ipoly szlovák oldalán a kamaszfiú tízegynéhány társával együtt fölkapaszkodhatott egy katonai szerelvényre, amely orosz katonákat, illetve teherautókat hozott Magyarországra. Amikor a hídon átdöcögött a vonat és a túloldalon elhaladtunk a piros-fehér-zöldre mázolt őrbódé mellett, a fiú könnyezni kezdett. Hazatért.
Ezért írtam meg ezt a könyvet.
Vissza