Bérmálás

Előszó

Márton Áron hagyatéka című sorozatunk második kötetében Erdély nagy püspökének bérmálási beszédeiből adunk közre egy - korántsem teljes - válogatást. A pünkösdi, pünkösd utáni bérmakörutak jelentették azokat a ritka alkalmakat, amikor a Püspök Úr meglátogathatta híveit, s nagyobb számú hívő sereg előtt beszélhetett.
Márton Áron életére és pályájára rányomta bélyegét a történelem, 1938-ban szentelték püspökké, s 1980 áprilisáig szolgálta Erdély magyar katolikus népét. Ám ebből a 42 esztendőből csupán 18-ban (!) lehetett hivatása magaslatán, ugyanis 1940 és 1944 között aktivitási területe csak Dél-Erdélyre korlátozódott, 1945 után pedig a kommunista hatalom minden eszközzel azon volt, hogy az Anyaszentegyház jogait megnyirbálja. Márton Áron azt az egyházat szolgálta végtelen odaadással, amelynek csak megtűrt jellege volt.
Már 1947-ben - formálisan: a királyság idején! - látható jelei voltak a korlátozásnak, de a nagy tragédia 1949 júniusában következett be, amikor a püspököt az államvédelmi hatóságok letartóztatták és börtönbe vetették. 1955-ben engedték szabadon, március 24-én érkezett vissza Gyulafehérvárra. Diadalmas bérmaútjai csak másfél évig tarthattak, mert a nagy népszerűség láttán a hatóságok házi őrizetre ítélték, mely 1957-től 1967 végéig terjedt. Utána ismét folytatódtak az utak - ebből a korszakból maradt fenn a legtöbb bérmálási beszéd - de 1975 után elapadtak, mert a püspök egészségi állapota nem tette lehetővé a megerőltető utazásokat.
A bérmautak három időszaka tehát: 1939-1949, 1955-1957 és 1968-1975. Vissza