Galgóczi Erzsébet

Fülszöveg

"...27 és fél éves vagyok, s eljutottam odáig, hogy tudomásul vegyem önmagamat. Nem vagyok egészséges ember. Nemcsak azért, mert homoszexuális vagyok - bár ez önmagában is determinálja az embert, magányos jelenét és perspektíválatlan jövőjét -, hanem mert tényleg skizofréniás vagyok, jelenleg a második fokán a skizofréniának (még három hátra van), összes járulékával és következményeivel együtt... S nem jó tanácson, nem akaraton és nevelésen múlik, hogy ez továbbfejlődik-e, s mikor, s milyen iramban."
Így ír - bizalmas barátjának egyik levelében - Galgóczi Erzsébet, mikor rádöbben megváltoztathatatlan helyzetére. De nagy a szakadék, amely a magát baloldalinak-kommunistának valló író, majd később politikusi (képviselői) szerepet is vállaló író életvitele és szemlélete között tátong. De Galgóczi továbbra is teszi a dolgát: állhatatosan tovább ír és harcol igazáért, írásai megjeleneséért.
Ám a kirekesztettség-tudat sajátos, értékteremtő világlátással vétezte föl. Nem csak felismerte, de merte megírni is mind riportjaiban, mind regényeiben, novelláiban a másképp-gondolkodás olykor tragédiába torkolló eseteit.
Törvényen belül.
Berkes Erzsébet elsőként írja meg a huszadik század második felében élt egyik legjelentősebb magyar prózaíró "fejlődésregényét". A kortárs megértő, kritikus megközelítésével, miközben bepillantást is enged egy emberi, sors mélységébe, és egy írói pálya műhelytitkaiba. Vissza