Előszó
Társadalombiztosítási jogi tananyagot írni talán kevéssé hálátlan feladat, mint hatályos jogszabálygyűjteményt szerkeszteni. Mivel a pénzügyi vonatkozású jogszabályok inflációja rendre lekörözi a nyomdai átfutási időket, mint szerzők, igyekeztünk az örökmozgó joganyag állandósulni látszó, vagy véleményünk szerint stabil értéket mutató, vagy éppen a dogmatikailag ellentmondásos jelenségeit bemutatni, értékelni. Könyvünk tehát nem fogja át a társadalombiztosítás teljes anyagát; nem dolgozza fel teljes körűen a rendszer alapelemeit képező törvények végrehajtási rendeleteit, és a társadalombiztosítás ellátásai közül csak a legszélesebb kedvezményezetti kört érintőket tárgyalja. Viszont - kapcsolódó joganyagként - feldolgozásra kerül a családok támogatásának rendszere, valamint az azonos (mármint társadalombiztosítási) elvek szerint működő munkanélküli ellátások rendszere is.
A nemzetközi tapasztalatok szerint azon országokban, ahol a társadalombiztosítás állami elkötelezettsége magas, s ahol az öngondoskodás és a magánbiztosítási formák nem vesznek részt az úgynevezett szociális biztonság fenntartását célzó intézményrendszer működtetésében, mindenütt finanszírozási problémák jelentkeznek, s a nálunk jóval gazdagabb országok is szigorító intézkedésekre kényszerülnek.
1997-ig hazánkban az államháztartási reform munkálataival és a szociális ellátási rendszer átalakításával párhuzamosan folyamatosan zajlott a társadalombiztosítási jogszabályok - különösen a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény - módosítása.
1998 januárjában aztán a társadalombiztosítás átfogó reformját elősegíteni kívánó új joganyag lépett hatályba. A változtatás mértékét azzal érzékeltethetnénk, hogy az addigi egy törvény körülbelül másfélszáz szakasznyi joganyagot tett ki, míg a helyébe egy négy törvényből álló törvénycsomag lépett, azaz a (legszűkebb értelemben vett) társadalombiztosítási jogszabályok terjedelme megtriplázódott.
A magyar társadalombiztosítás területén 1997-ben megszületett, illetve azóta is folyamatos - és az említett öngondoskodás formáit előtérbe helyező - reformok a jogalkotói szándék szerint hosszú távra szólnak, és a társadalombiztosítási ellátások finanszírozhatóságának stabilizálását célozzák meg.
Az 1997. évi társadalombiztosítási legislációban tartalmi szempontból a legfigyelemreméltóbb tendencia - az említett öngondoskodási szemlélet felerősödésén túl - az, hogy a biztosítási elv, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás viszony határozottan háttérbe szorítja a szociálpolitikai megfontolásokat.
Vissza