Előszó
Részlet a könyvből:
Orvos
Csiribí, a kis erdei tündér és Jocó, a mókusfiú reggel óta rosszalkodtak. Nevetésüktől, kiabálásuktól csak úgy zengett az erdő. Először Mókusmamát haragították magukra. Csiribí, aki még a madaraknál is ügyesebben repül, ágtól ágig libbent a nagy fenyőfán, és a tobozokat tépkedte. Jocó, a barátja a vékony fenyőgallyakon ugrált kapaszkodás nélkül, és egyfolytában kiabált:
- Dobj egy tobozt, Csiribí! Úgysem tudsz eltalálni!
Csiribí addig-addig dobálta a tobozokat, amíg Mókusmama megelégelte a lármát, és rájuk dörrent:
- Hagyjátok abba ezt a butaságot! Veszélyes! Menjetek le inkább labdázni a rétre!
Csiribí és Jocó már lódultak is, pedig eszük ágában sem volt a réten focizni. A labdát begurították a kökénybokor alá, ők meg elsiettek a fehér sziklákhoz, hogy a visszhanggal játsszanak.
- Hahó! - kiabált Csiribí.
- Hahó! - válaszolt a visszhang.
- Juhéj! - üvöltött Jocó.
- Juhéj! - felelt a visszhang.
- Forró csoki! - kurjantott Csiribí.
- Csoki! - mondta a visszhang.
Aztán Jocó következett, és újra Csiribí. Egyre hangosabban kiabáltak. Egy kis idő
múlva előkúszott egy sziklarepedésből Gyíkpapa, és mérgesen szólt rájuk:
- Fejezzétek be! Már zsong a fejem a sok üvöltéstől.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal