Berény Róbert

Előszó

Részlet:
A Stuart Little-story
Paradox a helyzet: feltehetően Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festménye a világ legtöbb embere álal látott magyar festmény, dacára annak, hogy eddig egyetlen külföldi tárlatom sem mutatkozott be, és csaknem kilenc évtizedes lappangás után 1928 óta Magyarországon is ezúttal szerepel első alkalommal kiállításon. Az igazsághoz tartozik, hogy a mű nemzetközi ismertsége nagyrészt "látensnek" passzívnak tekinthető, de néhány éve hazájában éppolyan ünnepelt sztárként jelent meg különböző híradásokban, mint azok a filmcsillagok, akik révén- legalábbis reprodukcióról - ma ár sokan ismerik a szóban forgó képet. Nem tagadhatom, hogy a festmény ismertté tételében e sorok írójának is szerepe volt, hiszen néhány évvel ezelőtt egy szerencsés véletlennek köszönhetően fedezhettem fel újra ezt a korábban eltűntnek hitt remekművet.
Jó néhány évvel ezelőtt történt: A szentestéhez közeledvén kisgyermekes szülőként feleségemmel igyekeztünk titokban karácsonyfát állítani, és próbáltuk - akkor még csak - két kislányunkat minél távolabb tartani az előkészületektől, Annát a nagyapjához vittem, Lola pedig a szomszédban, feleségem nagybátyjánál kapott ideiglenes ellátást. A tervezettnél korábban szólalt meg a telefon, Lola elindult hazafelé, már nagyon unatkozott. Ennek fele se tréfa, azonnal kirohantam a házból, és visszaszaladtam Lolával a nagybácsihoz, elhitetve vele, hogy nálunk nem működik a tévé, de fantasztikusan érdekes film megy, látnia kell. Sebtiben gyermekeknek szóló filmet kerestem, aki karácsony tájt nem volt éppen reménytelen. Az egyik csatornán a beszélő kisegér, Stuart Little története ment. Együtt kezdtük nézni. Ölemben a kis lányommal egy pillanat alatt szürreális világba cseppentem, nem pusztán azért, mert a filmben egy - eredetileg Michael J. Fox hangján beszélő - egérgyereket adoptál a középosztálybeli, New Yortban élő család, hanem sokkal inkább azért, mert egy általam igen ismerősnek vélt festményre lettem figyelmes, mely az impozáns lakás nappalijának kandallója felett függött. A festményt fekete-fehér reprodukcióról már ismertem, de hihetetlennek tűnt, hogy éppen egy hollywoodi filmben láthatom viszont, ráadásul színesben. Az újabb jelenetekben ismét felbukkant, s már csipkednem sem kellett magam. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez az a Berény! Ennél szebb karácsonyi ajándékról kutató művészettörténész nem álmodhat. Vissza