Fülszöveg
A Református Élet című hetilapban új rovat induh 1939. december 2-án „Csend" címmel. A rovatot - némi megszakításoldcal - a Budapest-Pozsonyi úti egyházközség lelkipásztora, Bereczky Albert vitte egészen az 1944. október 15-i nyilas puccs teremtette kaotikus állapotok beálltáig. Mikor az első elmélkedés napvilágot látott, a második világégés már köröttünk lángolt. Lengyelországot már legázolta s a térképről letörölte a két szomszédos nagyhatalom, Észtországban, Lettországban és Litvániában már bent állomásozott a szovjet haderő, a finn testvérnép hősies harca hazája szabadságáért éppen most kezdődött a rázúduló Vörös Hadsereg ellen, ugyanakkor nyugaton is háború folyt egyfelől Franciaország és Nagy-Britannia, másfelől Németország között. Az első három háborús hónap után - nem tudhatva, mivé fog mindez eszkalálódni és meddig fog tartani. Isten embereként mégis annyit felfogva, hogy oly korszak előtt állunk, melyben vizsgázni fognak a népek, vizsgázni az egyházak és vizsgázni ki-ki...
Tovább
Fülszöveg
A Református Élet című hetilapban új rovat induh 1939. december 2-án „Csend" címmel. A rovatot - némi megszakításoldcal - a Budapest-Pozsonyi úti egyházközség lelkipásztora, Bereczky Albert vitte egészen az 1944. október 15-i nyilas puccs teremtette kaotikus állapotok beálltáig. Mikor az első elmélkedés napvilágot látott, a második világégés már köröttünk lángolt. Lengyelországot már legázolta s a térképről letörölte a két szomszédos nagyhatalom, Észtországban, Lettországban és Litvániában már bent állomásozott a szovjet haderő, a finn testvérnép hősies harca hazája szabadságáért éppen most kezdődött a rázúduló Vörös Hadsereg ellen, ugyanakkor nyugaton is háború folyt egyfelől Franciaország és Nagy-Britannia, másfelől Németország között. Az első három háborús hónap után - nem tudhatva, mivé fog mindez eszkalálódni és meddig fog tartani. Isten embereként mégis annyit felfogva, hogy oly korszak előtt állunk, melyben vizsgázni fognak a népek, vizsgázni az egyházak és vizsgázni ki-ki maga egyénileg is - Bereczky Albert így írt első elmélkedésében:
„Gyermekkorom egyik felejthetetlen emléke a 46. zsoltár. »Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne « Hogy tudtam akkor félni az olyan borzasztó erős hittől, amelyet még az se rendít meg, ha a hegyek óriás loccsanással a tenger közepébe dőlnek! És hogy ébredezett valami névtelen, egészen öntudatlan sóvárgás bennem: ha én valamikor így tudnék hinni! Azóta sok-sok év telt el. Akkor csak a képzelet, a gyermeki fantázia láttatott valami kavargó képet arról, milyen lehet a föld megrendülése és a hegyek tengerbe omlása. És milyen lehet rengő és omló világban a hívő lélek szilárd, biztos, nyugodt megállása."
A „Csend" rovat, jóllehet sok mindennel foglalkozott, ami a keresztyén ember hitében és engedelmességében kérdést vethet föl, mégis elsősoron abban igyekezett „a hívő lelkek" segítségére lenni, hogy a „rengő és omló világban szilárd, biztos, nyugodt megállásuk" legyen. És most, hogy ezeket az elmélkedéseket a leszármazottak összegyűjtötték és közreadják, azt egyfelől abbeli meggyőződésükben tették, hogy végtére minden korszak - a miénk is - olyan, melyben népek, egyházak és egyének egyaránt vizsgáznak, másfelől abbeli szándékukban, hogy bennük a mai „hívő lelkek" hasonlóképpen segítséget találjanak. Ha egy gondolatban akarjuk központi tanulságukat megragadni, talán úgy fogalmazhatunk, hogy a „szilárd, biztos, nyugodt megállás" - egy szóval: a helytállás - kulcsa a nem csupán elhitt, hanem a komolyan vett ige.
Vissza