Bereczky Albert püspöki székfoglaló beszéde

Előszó

Részlet:
Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés!

„Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kíván, jó munkát kíván. Szükséges annakokáér, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel, (mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?). Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék. Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól: hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék." (I. Timotheus 3:1-7.)
Életemnek ama több mint három évtizede alatt, amióta Jézus Krisztust élő Úrnak és az én személyes Megváltómnak ismerem, megszoktam, hogy mindig igaz, amit az Ige mond és csak az az igaz, még akkor is, ha az én szívem és elmém mást kíván és mást mond. Ilyenkor - néha rövid, néha hosszú ideig - megbeszélem Istennel a dolgot, vagyis: imádkozom. Kezdem azzal a vallomással, hogy a dunamelléki püspökválasztás hullám- és habverése között - ki nem látta a hullámzó víz partra hányt szürke habjait? - azt mondottam a Timotheushoz írt levélből sokszor elolvasott Igére: „Uram, az én szívem úgy érzi, hogy nem igaz. Nem igaz, hogy jó munkát kíván, - és én nem kívánom." Tudtam, - egyházunk egy bölcs tanítója egyik egyházi lapunkban ki is fejtette, - hogy ez az Ige milyen mást jelent, mint amit közbeszédünkben érteni szoktak: nem azt jelenti, hogy „jó dolga van" a püspöknek, hanem, hogy jó munkája. Tudtam, hogy az apostoli korban, az első gyülekezetek életében világért se volt olyasféle püspökség, amilyent a mi református egyházunk - egyesegyedül az egész világ református egyházai közül, egyáltalán nem bibliai alapon és így nem református szellemben - legutóbbi hanyatló évszázadában kiformált. Vissza