Előszó
A történészszakma egyik kiemelkedő tagját köszönti ezzel az Emlékkönyvvel. Köszönti a nyolcvanéves Kiss Andrást, a levéltárost, forráskutatót, történészt, intézményszervezőt és nem utolsósorban...
Tovább
Előszó
A történészszakma egyik kiemelkedő tagját köszönti ezzel az Emlékkönyvvel. Köszönti a nyolcvanéves Kiss Andrást, a levéltárost, forráskutatót, történészt, intézményszervezőt és nem utolsósorban minden történetkutató önzetlen segítőtársát.
Kiss András azok közé a történészek közé tartozik, akik a múlt történéseinek a megismerését és megismertetését mindenekelőtt szakmai munkának tartják, olyan elhivatott foglalkozásnak, amelynek szabályait századok során alkották meg az elődök. És az első szabály szerinte az, hogy valós és igaz történeteket csak megbízható forrásokból lehet és szabad írni. Ez az ars poeticája természetesen szorosan összefügg azzal, hogy élete nagy részét történeti források között, levéltárban töltötte. Kiss András levéltári munkáját hivatásszerűen fogta fel: „Az életem levéltárban telt, ottani munkásságom célja pedig az volt, hogy erőmhöz és tehetségemhez mérten hozzájáruljak a múltbeli emberi tevékenységek, törekvések, sáfárkodások, ügyek-bajok írásban rögzített emlékeinek, üzeneteinek: a levéltári anyag tömkelegébe zárt történeti forrásoknak az összegyűjtéséhez, ezeknek és az elődök által összehordottak rendszerezéséhez és nyilvántartásához." És mindezeken túlmenően azért vállalta majdnem páratlan tudatossággal a levéltári örökségünk feltárását, hogy a bennük tárolt adatanyag, üzenet a kutató asztalára, onnan pedig a tudományos kutatás áramkörébe kerüljön.
Igen, Ünnepeltünk a levéltári munkát a szó szoros értelmében szolgálatnak fogta fel. Ennek pedig kezdő és idősebb történetkutatók sokasága vette hasznát. Nem mondok újat azzal, hogy a levéltárosok nem kis része szívesebben elrejti a kutató elől a forrásokat; Kiss Andrásnak viszont örömforrás a szolgálat. Nagy szavakat írok le? Nem: a magam és annyian mások által megtapasztaltakról szóltam. Lehet szenvedélyes levéltári kutatóról beszélni? Nem „levéltári moly"-ról, hanem kutatóról? Én azt gondolom, hogy esetünkben igen; Kiss András nyugdíjazása után is minden nap jelen van a kolozsvári Állami Levéltárban, ahol az Erdélyi Múzeum-Egyesület hatalmas levéltári gyűjteményeit is tárolják. Kiss Andrásnak megvallottan szerencséje volt az elődökkel: azon az úton indult el és haladt, amelyről Diósi Gergely, Kolozsvár egykori nótáriusa 1592-ben azt jegyezte fel, hogy „nem a magam mutogatásáért, hanem a közönség javáért" végezte a munkáját. Ugyanez áll egy későbbi nagy előd: Kelemen Lajos szolgálataira is, aki iskolateremtő példakép volt munkatársai, köztük Kiss András számára. Legyen szabad szólnom röviden a történészről is. Kiss András az utóbbi évtizedben két vaskos könyvet tett közzé: Források és értelmezések (1994), valamint Más források - más értelmezések címmel. Azt mondja el a két kötetben a történész, amit a levéltáros kiolvasott a forrásokból. „Megszólaltatja" a múlt írásos emlékei közül azokat, amelyek őt a legjobban érdekelték.
Vissza