Előszó
Részlet a könyvből:
"Február van, fázom, fázom. Az ég sárgásszürke derengés.
Esik, szakadatlanul esik.
Az autóbusz bágyadt lámpái próbálgatják a ködöt, majd áttörik hirtelen. A nagy test...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Február van, fázom, fázom. Az ég sárgásszürke derengés.
Esik, szakadatlanul esik.
Az autóbusz bágyadt lámpái próbálgatják a ködöt, majd áttörik hirtelen. A nagy test zihál, köhög. Billen kissé és megáll csikorogva. A szétnyíló ajtók csattanva ütköznek. Meleg van és ázott szag lebeg. Körülfog a tömeg, testek szorítanak, szinte emelkedem. A motor feldübörög, a kocsi remegve, bizonytalanul indul. Bal kezem a fejek felett tapad a kapaszkodó fémtestre. Óvatosan megrázom karomat, míg kabátom ujja lassan lecsúszik csuklómról. Órámra nézek, 6 óra 38 perc.
Az öltözőben halk dünnyögés, fáradt zajok, nehéz szag. Kapkodva öltözöm, a munkaruha megreccsen vállamon. Lakat esetten, kulcs kapargat a zárban, apró testét zsebembe rejtem. Átfutok az udvar nedves kövein, a csapóajtó meglendül, besurranok.
A félhomályban néhány arc fordul felém, a szemek alig mozdulnak. Hangosan köszönök. Néhány halk morgás a válasz. Sarokba húzódom és cigarettára gyújtok. Csend van. Felnézek a nagy faliórára: 6 óra 57 perc. Fázom, fázom.
A csengő éles, mindent betöltő hangja még itt zúg a fülemben. Gyűlölöm makacs szolgálatát. A mozdulatok végtelen rendje, az egyhangú zúgás tehetetlensége lassan csillapít. Húzom magam mögött a kézikocsit, rajta egyik társam, súlyát még nem érzem."
Vissza