Ikertanulmányok

Fülszöveg

Önálló, igen merész programot valósított meg Beney Zsuzsa e tanulmánykötetében. Távol tartva magát minden filológusi előítélettől, füzért hozott létre Pilinszky János, Pap Károly, Gelléri Andor Endre, Weöres Sándor, Ottlik Géza műveinek elemzéséből, amelyben háttérbe szorultak különbségeik, nemegyszer ellentéteik. Világlátásuknak azt a jellegzetes erezetét bontotta-tapintotta ki érzékeny ujjakkal, mely közös bennük, sőt, közös századuk emberében és művészetében. Ennek az erezetnek a rajzolatában felfedezhette önmaga énjét is. Beney Zsuzsa, a tehetséges költő - tanulmányíróként szinte személyesebb, szinte nyíltabb lett.
"... a művet, az irodalom anyagában való megvalósítást vizsgálva - írja Beney Zsuzsa -, abból szeretnék valamit megsejteni, ami alkotójukban életrehívta őket.
A válogatás ezért lett szubjektív. Nem modelleket kerestem saját gondolataimhoz, csak a rezonanciára figyeltem, s engedtem a vonzásnak. Először a műveket szerettem meg; ennek a szeretetnek az okait keresve vettem észre a műalkotás olyan mozgatóit, amelyek felismerése nem új, de ezekben a művekben aktuális probléma. Főleg két jelenséggel foglalkozom, melyek elhomályosítják a ma emberének tisztánlátását: az ambivalenciával és a szorongással. Szabaságunk gátjai, de művészetünk forrásai is egyben: századunk művészetének ezek okozzák szivárványos ragyogását." Vissza