Bevezetés az olvasás művészetébe

Előszó

Szeretett mesterem, Riedl Frigyes, mondotta egyik egyetemi előadásán: "az irodalomtanárnak az a hivatása, hogy megtanítsa a növendékeit - olvasni."
Ez a szó döntő hatással volt rám és hatása talán még erősebb most, mint tanárkoromban. Hivatásnak, egész életre szóló célnak érzem, hogy olvasni tanítsak - immár nem hatvan diákot, hanem mindenkit, aki olvasni akar és szükségét érzi valami irányításnak.
Nem mindenki tud olvasni, aki az ábéabot megtanulta. Sőt az sem tud olvasni, aki a középiskolában szorgalmasan megtanulta a stílus "kellékeit", a műfajok elméletét és az irodalomtörténetet.
Ellenben vannak, akik nem tanulták meg a "kellékeket", az elméletet, a történetet és tudnak olvasni.
Mert az olvasás: művészet. Szükséges és nem is alacsonyrendű kiegészítője az írás művészetének. "Megérteni annyi, mint egyenlőnek lenni" - mondotta Rafael. Ha végiggondoljuk ezt a gondolatot, be kell látnunk, hogy igaz, vagy legalább is igen közel jár az igazsághoz. Aki a legapróbb, titkos árnyalatig meg tudná érteni egy Dante, egy Beethoven, egy Rafael művét - aki ösztönszerűen rekonstruálni tudná magában azt az ösztönszerű, öntudatlan, titokzatos folyamatot, amely egy költői képet, egy zenei frázist létrehozott, egy fényhatás kifejezését megteremtette: az pozitív alkotás nélkül is egyenlő nagyság volna Dantéval, Beethovennel, Rafaellel. Így a végletekig kiélezve, csak elméleti értéke van ennek az igazságnak; a megértésnek ekkora művésze még nem született meg, s akiben ennyi művészi adomány van, az alkot. De a teljes megértés csúcsáig hosszú út vezet föl, s e hosszú hágónak vannak állomásai, ahová feljutni már művészet... Vissza