Székely népmesék

Előszó

Részlet a könyvből:

TÜNDÉRKOPAC

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Két kicsi buta szarvú ökre s két darab fődecskéje vala minden gazdasága. Az egyikbe kölest vetett, s két gyermeket melléje állított, hadd őrizzék. Azt mondják egyszer a szomszédok a szegény embernek:
- Hé, szomszéd, kijednek arany kölese van!
- A' biza, ne! Lássák-e kietek - mondá a szegény ember -, s én nem is vettem észre eddég.
Most már lelkökre kötötte a gyermekeknek, hogy jól őrizzék azt a derága isten áldását, mert ha egy szál hibázik belőle, halálnak halálával halnak meg.
Még azon nap csak leröppen egy varjú s elvisz egy szálat. Aj, szerelmes istenem, utána a legkisebb gyermek, futott árkon-bokron keresztül, de mind hiábavaló volt, nem tudá elfogni a varjat. Addig futott a szegény gyermek, míg egy nagy rengetegbe tévedt. Hát amint megy, egy nagy tüzet lát, a tűz mellett egy éktelen hosszú óriást, amint ott hemmedezett. Ennek az óriásnak akkora orra volt, hogy eppeng a térgye kalácsáig értelmezett. Háta megé somolyodik a gyermek, de abb' a minutába' akkorát prüsszentett az óriás, hogy a szele a gyermeket tizenkét lépésre hajította. Sírt a szegény gyermek, rőkölt keservesen.
- Hm - morog magában az óriás miféle emberi hangot hallok?
Leppegette a két fülét mindenfelé, hogy vajon meherről jő az a sírás. Más ódaiára fordul, s eppeng rátápsantott a gyermekre.
- Hát te hogy tévelyedtél ide, te szerencsétlen emberi állat? Vissza