Mesék Jucikáról

Előszó

Részlet a könyvből:

A kora márciusi nap élesen sütött be a Jucikáék szobájába. A hófehér függönyök egy hamiskás sugarat keresztüleresztettek és ez meg sem állt addig, amíg a Jucika ágyáig nem ért. Először megcsiklandozta az orrát, mire a piszécske durcásan összehúzódott, aztán lassan felfelé csúszott, s a két lehunyt szemmel próbálkozott meg. A szemecskék hunyorgatni kezdtek, aztán két kövér öklöcske került elő a hófehér paplan alól s dörzsölni kezdte az álmos pillákat. Nem is volt nehéz dolga a tolakodó napsugárnak: Jucika egy-kettőre fent ült ágyában és tágranyílt szemmel nézett a vékony napsugárra.
- Itt van Tavasz kisasszony! Itt vanTavasz kisasszony! - kiáltotta boldogan és egy szempillantás alatt künn termett az ágyacskájából. Odafutott az ablakhoz, széthúzta a függönyöket és kacagva nézett ki a kertbe. A hótól csatakos kert félig már felszáradt, apa, anya kint sürögtek-forogtak már, a Lukri kifeküdt a napra, a cica a kerítésről görbítette feléje a hátát. Hát a kis akollal mi történt? Ó, édes Istenkém, a kis aklot is kinyitotta apa! Ez a kicsi akol a Jucikáé volt egyedül s az ő barikái laktak benne. Hét kis barika született az idén, s az mind az övé, senki másé! Édesapa megengedte, hogy ő terelheti a rétre, anyuska meg valóságos kis pásztorleányruhát is varrt neki, amit nem kell félteni semmitől, sem az ágak szakításától, sem a hozzá dörgölődző kicsi barikáktól. .. Hopp! Csak egy ugrás, ki a fiókból a pipi piros ruhácskát, fehér ingvállat, bóbitás főkötőt, kockás köténykét! Apa, anya azt sem tudják, hová legyenek a csudálkozásukban, amikor fehér botocskájával előttük terem Jucika, a kis pásztorleány. Vissza