Magyar mese- és mondavilág VI.

Előszó

Részlet:
"Zeta vára
Zetelakán túl, nem messze, magas szikla tetején állott hajdanában Zeta vára.
Aki arra jár, még ma is láthatja ennek a várnak a romladékát. Nem sokkal azután, hogy a magyarok a keresztény hitre kezdettek térni, építtette ezt a várat egy Zeta nevű büszke nagyúr, pedig lent, a hegy tövében, a Cselő völgyében, gyönyörű palotája volt - olyan, hogy messze földön nem volt párja. De Zeta, nehogy ráerőltessék az új hitet, fényes palotáját földig romboltatta, s a hegy tetejére épített egy várat.
- Odamenjen, kinek az élete nem kedves!
Zetának két leánya s egy fia volt. A leányok vele laktak a várban, hanem a fiú ritkán ült otthon. Háború volt akkor a magyarnak az élete - nem ült otthon, aki kardot tudott forgatni.
Esztendő esztendő után múlt el, mindenféle hírek jöttek a fiatal Zetáról - csak ő nem jött haza. egyszer az a híre jött, hogy meghalt a csatában: akkor az apja elsiratta. Másszor az a hír jött, hogy áttért az új hitre: akkor az apja megátkozta.
- Inkább halt volna meg a hittagadó! - mondotta az öreg Zeta, s többet a fia nevét nem volt szabad kiejteni.
Hanem a fiú egyszer mégis hazajött. Mikor nem is gondolt senki rá, fölvágtatott a várba fehér paripáján.
- Vissza - kiáltott az apa -, őseid hitét elhagytad, nem vagy az én fiam!
Mondotta szelíden a fiú:
- Ne űzd el fiadat, apám! Inkább térj át az új hitre te is." Vissza