Bocskai István

Előszó

1604 októberének legelső napjaiban 7-8000 főnyi sereg kelt át a Tiszán Rakamaz és Tokaj közt. Kassáról jött és dél felé haladt Kálló irányába. A felázott, sáros úton nehezen, lassan haladt a hosszú menetoszlop. Élén mintegy 1500 főnyi lovassággal keleti Magyarország koronázatlan ura, a Prágában székelő király megszemélyesítője, a kassai főkapitány, az olasz Belgiojoso Barbiano Jakab gróf haladt. Körülötte 300 sziléziai vértes, seregének legmegbízhatóbb része. A német lovasság mögött jó kilométerekkel elmaradva Dampierre gróf vezetésével mintegy 1000, nagyobbrészt magyar, kisebbrészt szerb lovashajdú következett. Felszerelésük hiányossága, ruházatuk rongyos volta kiáltó ellentétben volt a sziléziai lovasok egyenruhájával. Mintegy másfél napi járófölddel elmaradva Petz ezredes vezette a derékhadat. Ő maga az élen lovagolt a sziléziai vértes ezred második felével, körbefogva lovasaival a poggyászos szekerek hosszú sorát, melyeken a zsoldosseregektől elmaradhatatlan asszonynép is utazott. A poggyászkocsik után hat zászlóalja gyalogos rótta az utat. Mögöttük pedig utóvédként a sereg tüzérsége menetelt, hét tábori és két faltörő ágyúval.
A császári sereg vonult Kassáról a váradi úton - ahogy Belgiojoso mindenfelé hirdette: a török ellen, Gyula vára visszavételére. Útjuk néptelen, vad tájon vezetett keresztül. A Berettyó és az Ér mocsarai között tapogatózva kereste ló és ember a szilárd talajt. Vissza