Benczúr Gyula

Előszó

Részlet a könyvből:

BENCZÚR ÉS ISKOLÁJA.

A világosság és sötétség örök küzdelmében az ezerkilencszázhúszas év a sötétség diadalát hozta. Feketébb éjszaka nem borult ránk soha mint akkor. Kifürkészhetetlen gyászszínt öltött a magyar égbolt. És a végzet, mintha nem akart volna kielégülni semmi beteljesüléssel, egymásután oltotta ki a csillagokat, melyekből életerőnk sugárzott. Az a nemzedék, amely az életerős, derült világnézetet képviselte, gyors egymásutánban vesztette el tagjait. művésztársadalmunk sem maradt adómentes a szörnyű érvágás alatt. Szinyei halála után nem sokkal, váratlanul szakadt ránk a gyászhír, hogy elvesztettük Benczúr Gyulát is.
Megrendítő volt ez a hír, mert éreztük, hogy a nagy értékveszteség mellett magyar sors teljesült be ismét. Benczúr Gyula diadalkapuk alatt járta meg útját. Az uralkodók életét élte. azoknak az örömét élvezte, de azoknak a tragédiájában is osztozott. Jó ember volt, ki arra született, hogy örüljön az örvendezőkkel. És ő tudott is örülni az életnek, mert megadta, amivel neki tartozott. Mintaképe volt a kötelességteljesítésnek. Dolgozott szakadatlanul, míg csak a halál ki nem ütötte kezéből az ecsetet. És becsületesen, megalkuvás nélkül dolgozott. Kihasználta minden erejét. Sohasem tért ki semmi nehézség elől sem. Megérdemelte, hogy élete teljes harmóniával záródják. És mégsem záródhatott azzal. szomorúan kérdezzük hát a mélységes titkokat rejtegető, gyászoló magyar éjszakától: Miért érte utól őt is a magyar végzet? Vagy nem érte utól: csak mi nem fogjuk fel a sors játékait? Vissza