Írott szóval a megmaradásért (dedikált példány)

Fülszöveg

A több mint 150 oldalas mű az első világháború után a délszláv államhoz került - ma Szlovéniához tartozó - dél-vasi és dél-zalai ("murántúli") magyar népcsoport hányatott történetének eddigi legátfogóbb bemutatása. A megközelítő teljesség igényével veszi számba és használja fel az eddigi publikációk eredményeit (ezek könyvészetét is közli), miközben saját kutatásaira és elemzéseire is támaszkodik.
Munkája két fő részre tagolódik. Az első a szlovéniai magyarság társadalom-, politika-, gazdaság- és művelődéstörténetének áttekintése az impériumváltástól a legutóbbi rendszerváltozásig. A második a szlovéniai magyar irodalom történelmi előzményeinek, szórványos kezdeményeinek és az 1970-80-as években történt kibontakozásának bemutatása. Számos olyan, érdekes és fontos adatot, körülményt tár fel, amelyek eddig vagy teljesen ismeretlenek voltak, vagy elfelejtve rejtőztek valamely régi kiadványban. Kivált érdekfeszítő ebből a szempontból az impériumváltás körülményeinek és következményeinek, az 1940-es évek rövid magyar fennhatóságának, az 1945 utáni titóista elnyomásnak, valamint a magyar népcsoport ezt követő helykeresésének leírása.
Bence Lajos szól az elmúlt rendszer szlovéniai kisebbségpolitikájának (viszonylagos) pozitívumairól, amelyeket főleg a hetvenes évektől lehetett tapasztalni. Ezek sajnos nem állították meg a kisebbség demográfiai hanyatlását, amely napjainkban is folytatódik. Ennek érzékeny elemzése fontos fejezete a könyvnek.
Bence féltő aggodalommal szemléli népe sorsát. műve centrális nézőpontjává ezért azt teszi, ami az egész muravidéki magyar művelődésnek lényegi szempontja: a magyarság megmaradását. Elsősorban ebből a szempontból, mint megtartó erő kap fontosságot az a kisded irodalmi kultúra, amelyet e kicsiny népcsoport maroknyi értelmisége tiszteletreméltó ambícióval és kitartással gyöngyözött ki magából. Bence Lajos művének második felében elsősorban irodalomtörténetet ír. (Tágan értelmezve az irodalom fogalmát.) A Vlaj Lajos versesköteteivel kezdődő modern muravidéki magyar szépirodalmat a legfontosabb alkotók portréi köré csoportosítva mutatja be. Értékítéleteiben visszafogott, de így is jelezni tudja, melyek azok a teljesítmények, amelyek pusztán esztétikai mércével mérve is méltók a figyelemre.
Végül kiemelem azt a tárgyilagos józanságot, méltányosságot, amelyeket a szerző a legkényesebb kérdések kapcsán is tanúsít. Műve úgy szolgálja a magyarság önismeretét, megmaradási törekvését, hogy eközben senkit, sem népeket, sem egyéneket nem sért. Vissza