Előszó
Közel egy év óta ismét szerkesztőbizottság működik a Belügyi Szemlénél. Megalakulását viták előzték meg. Ezek nem kizárólag a véleményező, tanácsadó testület létrehozása körül forogtak, hanem érintették a folyóirat feladatait, a szerkesztőség munkáját, a lap tematikáját és belső struktúráját is.
Az eszmecsere eredményeként született meg a miniszterhelyettesi döntés a szerkesztőbizottság újjászervezéséről.
Elnöki tisztemből következő kötelességemnek teszek eleget, amikor most beszámolok eddigi munkánkról, azokról a célokról és törekvésekről, amelyek a lap megújítását, színvonalának további emelését kívánják elősegíteni.
A múlt néhány tanulsága
Tevékenységünket annak tudatában kezdtük meg, hogy a sajtómunkának ez a kollektív támogatása egyaránt megfelel a legrangosabb magyar folyóiratok hagyományainak és a Belügyi Szemle múltjában felhalmozott tapasztalatoknak.
Különös nyomatékkal követelte a szerkesztőtestület kezdeményező, aktív közreműködését a lapalapítás időszaka. Nem véletlen, hogy 1963-ban a Rendőrségi Szemle folytatásaként új feladatokkal színre lépő Belügyi Szemle munkáját az akkori idők legkiválóbb belügyi vezetőiből, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező és tudományos ranggal büszkélkedő szakemberekből alakult bizottság segítette.
Az is igaz viszont — és ez a bevezetőben említett problémákban is felmerült —, hogy amikor a központi folyóirat megtalálta helyét, kialakította egyéniségét meghatározó struktúráját és megszilárdította kapcsolatait a különböző szolgálatokkal, akkor a szerkesztőbizottság szerepe is szerényebb lett. Volt olyan időszak is, amikor a feladatok rutinná váltak, az új megoldások keresését a megszokás hátráltatta. Ebben a légkörben a munka formálissá vált, sőt egyes átmeneti szakaszokban meg is szűnt.
A folyóirat korábbi szerkesztői még ilyen körülmények között is erőfeszítéseket tettek arra, hogy új, korszerű mondanivalóval váljanak a szakmai gondolkodás és a tudományos haladás késztetőivé.
Vissza