Belső tó

Fülszöveg

„Az anyagba lehellt gondolat: lélekáradás" - sugallja költőnk, aki kitalálta a hallgató módot. Versnyelve a „Belső tó" képeinek kifejezése, a lélek határtalan magassága és mélysége, ahol szinte nincsenek szavak. Deme Tamás homlokára „ránckottát jó a konok kor", zene szól verseiben, altató daltól a sirató énekekig. Láttatja, hallatja, játssza azt a valóságot, amelynek ízei, illatai, kitapintható kérgességei fájnak, súlyát hordozzuk mi is. Keresztút, via crucis: „a kereszt útját kikerülni nem lehetséges" - szól az üzenet. Deme Tamás rejtekező arca, önarcképe fel-felvillan - észrevesszük, mert figyelünk, hiszen a figyelem életre keltő erő, megszentelt áhítat.
Ilyképpen láthatjuk, érinthetjük költészete arcát: a szerző mindig ugyanazt a verset írja. Állandó témái: az IDŐ, a TÉR, a TETT, a NYELV, az ÖNISMERET és a MÁSIK EMBER. Játszik a képekkel, bolondul a szavak mélyebb jelentéseiért, szójátékokért. A lélektanban szabadon sétálgat, r érti s élvezi, hogy társas érzelmi viszonyunk: a művészet. Átlépeget, felemelkedik az időtlenbe, határtalanba is, transzcendál. Kedves szerzőitől megidézi a szeretett gondolatokat. Verseiben igyekszik önmagát jobban megértetni (nem könnyű), motivációja az üzenet: az életnek van értelme, az élet szükségszerű. Elhisszük, mert el akarjuk hinni. Befogadjuk a filozófiáját, mert segíti az életünket. Költészete adni, egyre adni akar, kritikájában szeretet lakik, nevelőként növel. „Nem az számít, amit kaptál. Csak az, kiknek, miket adtál!" Kötete epilógusában egyértelmű a megszólítás: „Ne írd a verset. Éld a verset! A belső tavat óvd, szeresd!"
Vajon mi, verseinek ismerői, üzeneteinek átélői hogyan is vagyunk önmagunkkal? A válasz sokféle lehet, egyedi, páratlan, mint Deme Tamás költészete. Érdemes és jó, sőt hasznos benne elidőzni. Vissza