Belső-ázsiai hunok

Előszó

Európának egyetlen népe a magyar, amely részben Ázsiából származtatható. Amíg Európa más népeinek összetételét, kialakulását zömében Európán belüli vándorlásokkal meg tudjuk magyarázni, addig a Kárpát-medence lakosságának embertani arculatát nem. A magyarság nem „Európa kicsinyben" - ahogyan Csaplovics János drámaian kijelentette hanem Eurázsia kicsinyben. Bár a Kárpát-medence a kőkorszakokban, a rézkorban, a bronzkorban, a vaskorban és a dunántúli része a római korban nagy vonalakban hasonló fejlődést mutatott, mint Európa többi része, a Kr. előtti VI-V. században, majd az időszámításunk kezdete körüli időben megváltozott a helyzet. Ide érkeztek a szkíták, a szauromaták, a szarmaták, a belső-ázsiai hunok és az avarok, végül a több gyökérből ötvöződött „honfoglaló magyarok". Később iráni jászokat és belső-ázsiai török kunokat telepítettek az országba, majd a szomszédos területekről más népek is keveredtek az itt már gyökeret vert lakosság közé.
A Kárpát-medence népeinek - a magyaroknak - a „mássága" egyrészt felelősséget követel múltunk kutatóitól, másrészt ennek tudomásulvétele és elfogadása egyik záloga fennmaradásunknak. Kultúránkban csakis az ősi alapokra, hagyományokra támaszkodhatunk; eddig is igazán „nagyot" akkor alkottunk, amikor erre építettünk.
Gondolok Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjére, Arany János, Petőfi Sándor és Ady Endre költészetére, de folytathatnám a sort festőinkkel, szobrászainkkal, építészeinkkel (Kós Károly, Makovecz Imre stb.) és így tovább. Népünk sok szálból eredeztethető; minél többet és mélyebben foglalkozunk múltunkkal, annál jobban megbizonyosodunk arról, hogy gyökereink kutatása távolabbi területeken keresendő, mint amerre eddig kerestük. Vissza