Belgyógyászati diagnosztika

Előszó

Az orvostudomány fejlődésének kezdetén az észlelhető kóros esemény, tünet (symptoma) volt a betegség és a betegségeket is ezek alapján csoportosították. A fejlődés folyamán világossá vált, hogy a gyógyítás és bajmegelőzés leghatásosabban a kórokláncokat (aetiologia, pathogenesis) felderítésével lehetséges. Ez pedig annál sikeresebb, minél pontosabban ismerjük egyrészt az élő anyag összetételét, felépítettségét, működését, másrész az adott körülmények között előfordulható kórokokat, végül e kettő kapcsolatának lehetőségeit.
Az általános orvosi diagnosztika legnagyobb nehézsége, hogy szinte az orvostudomány egészét kell ismerni hozzá. Azok a módszerek, amelyek az egészség, az öröklött és szerzett tulajdonságok, kóros eltérések felismeréséhez ma már többé-kevésbé nélkülözhetetlenek, egyre növekvő külön szakmákat képeznek, mint a klinikai kémia, radiologia, serologia, microbiologia, electro- (cardio-, myo-, encephalo-) graphia, histologia, cytologia, cytogenetica, endoscopiák, biopsiák stb., egyre több és egyre bonyolultabb műszerrel, géppel, és egyre inkább olyanok, hogy szakavatott végzésük kívül esik nemcsak az általános orvos, hanem még a belgyógyász szakorvos hatáskörén is. Ugyanakkor már a belgyógyászaton belül is kialakult a specializálódás a szervek (pulmonologia, bronchologia, neurologia stb.) és kóroki csoportok (fertőző betegségek, oncologia, immunopathologia, toxicologia stb.) irányában megfelelő szakrendelési hálózattal és fekvőbeteg-osztályokkal. A beteg komplex problémáit illetően mindezek szorosan kapcsolódnak, nem nélkülözhetik egymást, és az együttműködést úgy kell megszervezni, hogy a gyógyítást irányító pontos diagnosis - ha már a megelőzés elkésett - a teljes meggyógyíthatóság idejét le ne késse. Napjaink munkamódszere az, hogy az általános orvos, a rendelőintézeti és a kórházi belgyógyász felveszi a beteg személyi adatait, kikérdezi az anamnesist, megvizsgálja a beteget, részletvizsgálatokra pedig elküldi speciális laboratóriumokba; a visszakapott leleteket összegezi, a saját vizsgálati adataival összevetve értékeli, és felállítja a diagnosist - ennek megfelelően végzi, irányítja, ellenőrzi a gyógyítást, részben megint a szükséges szakértők segítségével. A beteg valamennyi problémáját kellő gyorsasággal csak a nagy, komplex kórházak képesek megoldani, ahol valamennyi specialista jelen van, állandóan fejlesztett tudással és műszerezettséggel. Vissza