Nemes Fekete Edit

Előszó

Részlet
"Meg vagyok győződve, hogy Dévics Imre (1922-1971) fejében már akkor, amikor képzeletben "felásta" a kishegyesi földet, s amikor 1956-ban az ottani általános iskolában már izzott az első égetőkemence, megfoganhatott egy leendő - Jugoszláviában az első - művésztelep gondolata. S amikor Mojak Petar és Aranka, Kosta Dordevic és Kalmár Ferenc 1959 nyarán összegyűlt az említett kemence körül, s megalapította a művésztelepet, a művésztelepi mozgalom legendás zászlóvivője nem is gyaníthatta, hogy e kolónia majdan az ő nevét fogja viselni, a kezdeményező iránti síron túli tiszteletadás jeleként.
Ha azt, hogy "semmi sincs elültetve" az emberi kreativitásra vonatkoztatjuk, különféleképpen definiálhatjuk; az egyik lehetséges meghatározás: "Az alkotói SEMMIRŐL festőként gondolkodom - írja Mica Popovic - és festői tapasztalatom van róla. Nem lehet azt mondani: alkotói SEMMI = spontaneitás. Viszont azt állíthatjuk, hogy: alkotói SEMMI = spontaneitás + kéz!" Ami pedig "a csírázást" illeti, idézzük Nemes Fekete Edit szavait, amelyeket Ljubica Dujmovic jegyzett fel az 1986 márciusában Zomborban megrendezett kiállításon: "A kezdet egy göröngy, a kezdet az ember, ezután következik az élet. Az élet megszűnése után tovább él a kezdet, tovább él a föld, s a földön az ember."
Nyilvánvaló tehát, hogy a föld kihívást jelent az emberben rejlő "alkotói SEMMI", az emberi kreativitás e csodálatos rejtélye számára-, amelyről az alkotóknak sejtelmük van, s amelyet energiává alakítanak át. Kondor Béla, a kiváló festő és költő is talán ezért irányította e felé angyalát: "...Visszatért a semmiségbe, ahol minden megvan." Dévics Imre az iloki művésztelep házigazdájához hasonlóan tudta, hogy csupán "fel kell ásni" e vidéket, felébreszteni benne az "alkotói semmit" - megalapítani a művésztelepeket -, s "valami mindig kicsírázik"." Vissza