A CIA egykori elemző-szakértőjének tényfeltáró írása egy modern kori diktatúráról
Amikor Kim Dzsongun apja 2011-es halálakor Észak-Korea vezetőjévé vált, nem jósoltak neki fényes jövőt. Elszigetelt és elszegényedett országa éhínségtől szenvedett, hatalmát és nemzetközi pozícióját mégis nukleáris programja révén igyekezett megszilárdítani. A különös megjelenésű fiatalember, a "trónörökös" bukása súlyos következményekkel járt volna nemcsak a térségre nézve - amennyiben menekültek áradata indul meg a széteső diktatúrából a szabadságba -, de ha az atom irányítása kikerül a minden szálat egymaga mozgató, teljhatalmú uralkodó kezéből, annak folyományaképp az egész világhoz több lépéssel közelebb került volna az atomháború réme. Nem így történt; a diktatúra harmadik örököse, Kim Ir Szen unokája, Kim Dzsongil fia tartani látszik a gyeplőt. Ugyanakkor kora legkifürkészhetetlenebb vezetői közé tartozik. Hazájában, ahogy elődei esetében is, egyfajta személyes mitológiát vontak alakja köré, a propagandatevékenysége nyomán róla megjelenő képen - amint éppen "dolgokat néz" - mosolyognak az internetezők, de eközben a nemzetközi politika szereplői korántsem alaptalan aggodalommal találgatják, mi lesz "húzd meg-ereszd meg" diplomáciai stratégiája következő lépése. A szerző, aki fontos szerepet játszott az Egyesült Államok Észak-Korea-politikájának alakításában, érdekfeszítő betekintést nyújt a fiatal diktátor gondolkodásmódjába - atomhatalmi ambícióinak és a Donald Trumppal folytatott tárgyalásainak hátteréig.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.