Előszó
Kedves Tamás!
Azon az 1998-as januári reggelen későn értem ki a deszki kórházba, így nem tudtunk már beszélni egymással. Nem mesélhettem el, hogy mi újság az ügyészségen, különösen pedig a Szarvasi Városi Ügyészségen, ahová oly szívesen visszajártál dolgozni, híreket hozni, vagy csak „szót építeni". Arról sem számolhattam már be, hogy épp akkor nyertük meg azt a polgári pert, amit még a Te biztatásodra kezdeményeztünk, s amely utóbb még a Bírósági Határozatokban is megjelent - egyértelművé téve az adott területen az ügyészség kereshetőségi jogát.
S hogy azóta mennyi minden történt, számba venni is nehéz. Többen elhagyták a megyét, de még többen jöttek olyan ifjú tehetségek, akikkel együtt - de nem csak velük - igyekszünk tovább vinni mind a munkában, mind pedig az egyesületi életben azt a komoly hagyatékot, melyet te hagytál ránk örökül. A közösségépítő programok, a fogalmazókkal való magas szintű törődés, a tudományos tevékenység olyan értékek, melyek nem lehetnek az enyészeté.
Ez a kötet is annak a „nyüzsgésnek" az eredménye, amelyet Te indítottál el, amire Te biztattál másokat - köztük engem is. Tanulmányok, cikkek, előadásanyagok egykori, jelenlegi és leendő békés megyei ügyészek tollából, akik - a napi munkájukon túlmenően - tudományos alapossággal igyekeznek egy-egy problémakört átfogni -gondolatébresztő, vagy éppen humoros írásaikkal más oldalról mutatva be megyénket, mint ahogy azt a jelenlegi felfokozott hangulatban sokan láttatni igyekeznek.
Ha igaz az, hogy valaki addig él, amíg van aki emlékezzen rá, Téged az „öröklét veszélye fenyeget", hiszen nem csak Szarvason, vagy éppen Gyulán, de - az országot járva - sok helyen baráti, vagy hivatali beszélgetésekben újra és újra felbukkan a neved.
Több egykori kollégád, tisztelőd, jó barátod, az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Jogász Egylet mind-mind fontosnak érezte, hogy az emlékkönyv megjelenéséhez írásművel, erkölcsi-anyagi segítséggel hozzájáruljon.
Az ifjú fogalmazók személyesen már nem ismerhettek, mégis sokat hallottak rólad és munkáikkal ők is azt bizonyítják, hogy az erőfeszítéseid nem voltak hiábavalóak.
Úgy gondolom, mindenkinek - aki ismert - van veled kapcsolatban legalább egy anekdotája. Íme az enyém:
Szarvason történt 1997. táján. A Takarékszövetkezetben egymás mögött álltunk sorban. Én a havi hiteltörlesztésemet róttam le, míg Te a számládon helyeztél el pénzt, miközben így vigasztaltál: „Az ifjúság boldog eladósodottsága. Ha már csak betétje van az embernek, megette a fene az egészet."
Mindehhez halálod tett igazi felkiáltójelet.
Az a betét viszont, melyet az ügyészségen nyitottál, nekünk kamatozik tovább.
Vissza