Előszó
Részlet:
A divat, a rock-zene, néhány útibeszámoló, résztanulmány és ideológiai értékelés elegendő mozaikkockát halmozott fel ahhoz, hogy nálunk is bárki összeállíthassa magának a „Mozgalom"...
Tovább
Előszó
Részlet:
A divat, a rock-zene, néhány útibeszámoló, résztanulmány és ideológiai értékelés elegendő mozaikkockát halmozott fel ahhoz, hogy nálunk is bárki összeállíthassa magának a „Mozgalom" képét. Nincs szükség tehát arra, hogy áttekintsük a beat generation, a diákmozgalmak, az új baloldal, a Fekete Párducok, a hippik ós más csoportok bonyolultan összefüggő történetét. Amiről sokkal kevesebb szó esett idáig, az, hogy ennek a mozgalomnak nincs ugyan „festészete" vagy „szobrászata", de van összefüggő esztétikája és poétikája; az „ellenkultúra", amit létrehozott, művészeti elvekkel hatja át magát a Mozgalmat. „Az »élet« »művészetté«, kollektív alkotói tapasztalattá változtatásának régi avantgardista álma végre teljesült" — mondja 1968 májusáról Jean-Jacques Lebel.
Így, noha nem szociológiai-politikai elemzés a célom, mégis hasznosnak tartom az ellenkultúra társadalmi eszményeinek (és az általa támadott rendszerjellemzőinek) címszó-szerű összefoglalását, hiszen az underground művészetnek valóban meghatározója a politikum és az esztétikum újszerű kapcsolása (Joseph Beuys: „Nincs demokrácia rózsa nélkül") 1968-as párizsi felirat: „Világ proletárjai egyesüljetek! — Rómeó és Júlia") Másrészt csak szociológiailag vagy művészet-szociológiailag indokolható az „underground" művészet létrejötte. Egy olyan kultúra, „mely annyira radikálisan elválik társadalmunk általános eszméitől, hogy sokak szemében már egyáltalán nem hasonlít kultúrára, hanem egy barbár invázió nyugtalanító képét ölti" (Theodore Roszak), szükségbérűén szubkultúraként üti fel a fejét. „A szigorú értelemben vett underground olyan művészek és írók alig szervezett közössége, akiknek a művei csak egy baráti kör számára szólnak, az Establishment pedig elveti őket" (John Wilcock). Szubkultúrák, a hivatalossal szembenálló, s így föld alá szoruló művészeti törekvések mindig voltak — az új jelenség a 60-as évek elejétől kezdve éppen az, hogy az elszigetelt szubkulturális megnyilvánulások és az avantgarde „magas művészet" radikális törekvései (pop art, happening, Fluxus, koncept, body art, performance, antiművészet stb.) összefüggő underground mozgalomként, társadalmi méretű ellenkultúraként jelentkeznek.
Vissza