Olaj/vászon

Előszó

Ez a kiállítás a szobrászati seregszemlével indult „Helyzetkép"-sorozat második darabjának készült, de a körülmények következtében több is, kevesebb is lett annál. Közbejött a Magyar Fotóművészek Szövetsége által kezdeményezett fényképkiállítás 1995 telén, majd a Magyar Szalon - mindkettő a „mindenki küldhet be képeket" elvet követte sajátos „helyzetképet" nyújtottak ezek is, de különösen az utóbbi után már nem lehetett a festészetet ugyanúgy bemutatni, mint eredetileg szerettük volna. Kezdetben a festészet határainak áttörését, a festői gondolat minden irányú expanzióját akartuk megmutatni, azonban a Szalon heterogenitása azt sugallta, hogy éppen ellenkezőleg, vissza kell térnünk az egyetlen közös nevező szigorúságához, és a leghagyományosabb technika keretein belül maradva keressük a művészeti korszellemet. Sokan vádoltak azzal, hogy „ellenkiállítást" rendezünk a Szalon után. Félreértés. A saját eredeti elképzelésünkhöz maradtunk hívek, csupán még magasabbra tettük a mércét a művészek számára, és még szigorúbban ragaszkodunk a magunk vállalásához.
Kiállításunk célja volt bemutatni a magyar festészet aktuális helyzetét, tudva azt, hogy hasonló vállalkozásra évtizedek óta nem került sor, ilyenre pedig talán még sohasem. Az „újfestészetet" ugyan a Hegyi Lóránd által az Ernst Múzeumban rendezett „Frissen festve" című tárlat vezette be 1984-ben, de itt 25-30 szerzőnél több nem szerepelt. Akkor még - legalábbis az avantgarde megítélés szerint - festeni kisebb szentségtörésnek számított, illetve éppen a festészet kérdésében mélyült el az avantgarde/transzavantgarde (vagy: modernizmus/posztmodernizmus) konfliktusa. A mi kiállításunk viszont nemcsak azt kísérli meg kimutatni, hogy mi a legújabb, hanem kiindulva a magyar festészet egészéből, megpróbálja kiemelni mindazt, ami a festészeten belül a kor - az ezredvég - kívánalmainak megfelelően érvényes. A kiállítást csoportmunka hozta létre, azonban az aktuális összkép kialakításában különösen nagy szerep jutott Petrányi Zsoltnak és Timár Katalinnak: a fiatalok részvételének feltűnően magas aránya nekik köszönhető.
Szándékunk volt továbbá a magyar festészet e körképét megfelelően dokumentálni. A katalógus bevezető tanulmányainak némelyike, ha nem is tekinti feladatának a történeti folyamatok kimerítő elemzését, nagyon is világosan jelöli ki azt a diskurzust, amely ma Magyarországon a festészetnek elméleti hátteréül szolgálhat. Katalógusunk nagyobb része viszont magukat a festményeket dokumentálja, lényegesen többet, mint amennyi kiállításra került. Alkotóikat nem annyira a kiállítási részvételek végetérhetetlen és használhatatlan felsorolásával mutatjuk be, hanem rövid, de tartalmas „statement"-ekkel (művésznyilatkozatokkal) vagy kritikusi szövegekkel. A kötetet a festészet fejlődése szempontjából fontos kiállítások és kiadványok jegyzéke egészíti ki, az 1960-as évektől kezdve. Vissza