Beépítve

Előszó

Részlet a könyvből:
Timothy farmerzsebébe süllyesztett kezekkel ballagott a rendőr-főkapitánysághoz. A délelőtt tizenegy neki még korán volt, nagyokat ásítozva halad úticélja felél. Hozzászokott már az éjszakai élethez, a hajnali lefekvéshez, s most morogva gondolt vissza az ébresztőórára, mely alig háromórai alvás után ugrasztotta ki az ágyból. A sarkon milliónyian várták, hogy a lámpa zöldre váltson, ő átaraszolt az ácsorgók tömött során, s belépett a rend, fegyelem, jog és törvény épületébe. Hanyag kézmozdulatokkal, félig ejtett, alig érthető szavakkal köszöntötte az ismerőseit, s gyorsan, mielőtt még túl korán fedeznék fel jöttét, beugrott a felvonóba. A negyediken kiszállt, balra fordult, végighaladt a folyosón, s benyitott az egyetlen üvegablakú ajtón. A kicsiny szobában régi, ütött-kopott bútorok, múlt századi, valószínűleg valami csempésztől származó fotelek, dohányzóasztal állt, a sarokban kávéfőző bugyogott, mellette rádió szórta az éterbe a boogie-t.
- Ó, Tim! - ugrott fel a helyéről Susan, a titkárnő, akit talán a bútorokkal együtt hagytak itt, mint valami időutazót. Nyugdíjas éveit cserélte fel, hogy segíthesse fia, a rendőrfőkapitány munkáját. - Késett - nézett az órájára. - Mindig késik, Timothy. A kapitány a fejét veszi. - Rém büszke volt a fiára, aki az utcai járőrségből küzdötte fel magát, s így jogot érzett hozzá, hogy mindenki felett anyáskodjon. Pedig Tim ezt rossz néven vette. Tíz éve volt már a pályán, a kemény munkához kemény sors jutott neki osztályrészül. A kábítószeresek zsarujaként több mocsokkal találkozott röpke évtizede alatt, mint más kollégája egész életében. hivatása betöltötte egész lényét, minden más alárendeltté vált, még a család is, igaz, ez számára ismeretlen fogalom volt. Pedig lehetett volna másképp. Mélyen ülő kék szemei, éles arcéle, szögletes álla, sportos alkata révén mindig a gyengébbik nem kitüntetett figyelmébe részesedett, mégsem házasodott meg. Inkább élvezte a szabadság előnyeit, s a függetlenség örömét. Vissza